Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - III., befejező rész)

Hogy hogyan tudunk majd hozzájutni saját tulajdonhoz, nem tudom. Nagyon zavaros ez nekünk. Én nem járok semmiféle gyűlésre. Nincs is ilyesmire időm. Nem látok bele igazán ezekbe a dolgokba. Csak hallok ezt is, azt is. Beszélnek az emberek mindenfélét. A tsz-ben is benn jártam a múltkor, kérdeztem, hol jelölik ki a részarányunkat. Abból szeretnénk kérni, ami a miénk volt. Elutasították. Azt mondták, most nem foglalkoznak vele. így hát csak remélni lehet egyelőre. Ha visszaszerezhetnék vagy tíz hektárt, tálán meg lehetne indulni. Apróbb dolgokat - ekét, tárcsát már vettem. Vannak barátok, rokonok, akikkel össze lehet társulni. így szoktuk. Vagyunk öten-hatan, akik segítünk egymáson. Többen nem. Nem jó az, ha sokan vagyunk. Akkor már baj van. Akkor már jobban közénk kerülnek olyanok, akik csak a hasznot akarják. Most például a vetést együtt csináltuk testvérek, unokatestvérek. Én vállaltam a szántást. A vetést meg közösen végeztük. Pénzben számolunk el egymással, nem lehet mindent visszasegíteni. Ez a legjobb, így tiszta a lelkiismeret. Ami nagyon fontos, mert ha ez nincs meg, legközelebb nem tudunk szívvel-lélekkel dolgozni. Én nem akarok egyszerre mindent. Hitelt se vennék fel. S ha jön egy aszályos év, mint most is, ki fizeti ki az adósságot? Nekünk nincs tartalékunk. Vigyék a fejünk fölül a házat.? Vesszen oda minden? Szép apránként majd kialakul így is. Alkalmazottat se tervezek foglalkoztatni. Magam akarok mindent. Meg köll előbb nekem tanulni minden csínját-bínját a mezőgazdaságnak. Ne ő mondja meg nekem, mit hogy köll.

A családi ház halijában ülünk. S miközben beszélgetünk, a négyéves Gergő a legváltozatosabb ötletekkel próbálja magára vonni a figyelmet. Látszik, hogy ő a család központja. De fel-feltűnik egy-egy percre, hol a nagyobbik, a gimnazista lány, hol a kisebbik. Délidőre jár már. Talán az éhség csalogatta őket elő. A feleség edényekkel jön a konyhából. Megterít. Mert vasárnapi ebéddel várták az ismeretlen vendéget. Ez első találkozásig ugyanis csak telefonon váltottunk néhány szót egymással. Fogadnának-e? S ha igen, mikor? Ahogy a gyereknevelés gondjaira terelődik a társalgás, látom ám, hogy a fiatalasszony mindegyre komorabban térül-fordul a konyha és az ebédlőasztal között. Rejtegetné, de könnyes a szeme. Vajon az asszo- nyiság nézőpontjából miként látja sorsukat, az utóbbi idők forrongásait? Gyere már ide, közelebb — szólítja a férj. A feleség azonban előbb visszalép egy kis időre a konyhába. Talán hogy kezet mosson? Igazítson valamit az otthonkáján? A haján? A szomorú arcon? Megilletődöttséggel ül le közénk. Halk visszafogottsággal, rekedtes, fáradt hangon beszél. És hamar megvilágosul előttem is, miért fojtogatta az előbb a sírás.

Iszonyú nehéz. Hogy a két lány kívánságainak eleget tudjak tenni. Mert a kicsi még nem követel. De nem járhatnak akármiben. És mindig változik a divat. A nagyobbik is gimnáziumba jár Kecskemétre, ott a városi lányok között muszáj valamennyire a színvonalat tartani. És engem nagyon megvisel, hogy nem tudok annyit nyújtani, amennyit szeretnék.

Az édesanya kitörésére drámai csend telepszik körénk. A két lány dermedten áll, a kisebbik egész megrendültséggel. Már csak a forró leves meg a kisfiú játékossága old valamit a hangulatukon. A nagyobbik meredt babaarccal szemléli ugyan továbbra is, hogy a többiek szaporán kanalaznak. O nem kér a levesből. Egyebet is csak csipegetve és keveset vesz magához. Láthatóan valamiféle titokzatos spleen uralkodik rajta. Nem, ő nem tudja, mit akarjon magából. És legjobb lenne véget vetni mindennek. Az egész világ romlott, mondja. Tele tragédiával. És nincs igazság. Isten sincs, túlvilág sincs. Legalább is biztos nem úgy, ahogyan a keresztények képzelik. Hát akkor hogyan? Talán a lélekvándorlásban van valami. És ez így megy egészen a süteményekig, a kávéig. Az asszony váltja a tányérokat, majd leszedi az asztalt. A lányok mindvégig mozdulatlanok. Az anya ugrik akkor is, amikor szomjasak. A Top Joy sokkal jobb, fintorítja el magát egyikük az almaleves pohár fölött.

42