Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - III., befejező rész)

K. Szabó Imréné eddigi élettörténete szinte ikerpárja a férjéének. Talán csak annyi a különbség kettejüké között, hogy a feleség még gyereklányként továbbtanulásról szövögetett terveket. Mégis a szövetkezetbe került a nyolcadik osztály után, ahogy társai közül nagyon sokan. Dolgozott varrodában, cipőfelsőrész-készítő üzemben, most takarító az állami gazdaságban.

Szerettem volna mezőgazdász lenni. Érettségizni akartam. Aztán főiskolára jelentkezni. A szüleim azonban nem voltak abban a helyzetben, hogy taníttassanak. Anyukám részesművelő volt a tsz-ben, apám kubikos vidéken egy állami cégnél. A tsz-től próbáltunk ösztöndíjat kérni, de nem támogatták a továbbtanulásomat. így felnőtt fejjel végeztem el a közgazdasági szákközépiskolát számviteli szakon. Gergővel voltam terhes, mikor éppen az érettségire került volna a sor. Már csak a szülés után a gyes alatt sikerült befejeznem. De úgy látom, értelmetlen energiabefektetés volt, mert ezzel a végzettséggel most itt helyben sehol sem kellenek.

Hamarosan azonban az ő munkahelye is megszűnik. Már csak egy a reménye: visszakapják a földjeik egy részét, és a férjével együtt gazdálkodni fog. Ugyanakkor az is nyomban kiderül, benne mintha több volna az elbizonytalanodásra való hajlam, mint a férjében. A férfi telt, napbarnított arcával maga az optimizmus. Élénken villanó szeméből sosem tűnik el az egészséges derű, sűrű, sötétbarna bajsza alatt mindvégig ott bujkál valami mosolyféle — essék bár szó a legkeserűbb emlékekről. Az asszony most is kétkedőbb a jövőre gondolva.

Ha hagyták volna, hogy a nép simán visszajusson a földekhez, jó lett volna. Én rá bíztam volna magára a népre a földrendezést. Maga között szépen elintézte volna. Még mindenki emlékszik rá, hol, mettől meddig volt az ő birtoka. Én attól is félek, hogy nem olyanok kezére jutnak a földek, akik művelni akarják. Másokkal dolgoztatnák majd. Ok harcolni fognák érte, mi meg mehetünk hozzájuk cselédnek. Ezért is szeretném, ha legalább a gyerekek tanulnának. A nagyobbik tálán jelentkezhetne a közgazdasági egyetemre, külkereskedelmi szákra. A kisebbik lány ügyes kezű, képzá művészeti szákközépiskolába készül. A kicsiről még korai volna dönteni. Úgy gondoljuk, ha diplomát szereznek, könnyebben tudnak érvényesülni. Látom itt a faluban is, akik egyetemet, főiskolát végeztek, ha munkanélkülivé váltak is átmenetileg, köny- nyebben föltalálják magukat. Jobban kialakult az életük, mint a miénk.

Az állandóság vonzása

Az izsáki ember kivételes szorgalmáról, munkabírásáról, legendás akaraterejéről beszél az a helytörténeti munka, amelyet néhai Kovács Gyula tanár úr írt a vidék szőlőkultúrájának kialakulásáról. A lokálpatrióta elfogultsága-e csupán ez az elismerésnél jóval több érzelmi felfokozottság, amellyel a szőlőművelő parasztembernek a lelkiismeretességéről, természet iránti áhítatáról szól, vagy valóban léte- zett/létezik a paraszt létmódjának egy minőségibb változata? Beszélhetünk-e egy sajátos, minden más tájékok földművelőjétől megkülönböztethető izsáki mentalitásról? Ennek az idősebb mesélők történeteiből is minduntalan kitetsző egyediségnek a nyomait kerestem az Izsákról elszármazottak életfordulataiban, gondolkodásmódjában is.

Izsákiság? - vonta fel a szemöldökét a már csak a szülők iránti aggodalomból hazagondoló fiatal hölgy. Olyan már nincs. Egyedül a munkabírásuk maradt meg az embereknek. Kegyetlenül tudnak hajtani. Az igazi emberi értékek már csak a hatvanasok, hetvenesek generációját jellemzik. A fold szeretete, tisztelete, megbecsülése egyáltalán nem él a náluk fiatalabbakban. A mostaniak úgy akartak meggazdagod43