Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Monostori Imre: „S egyszer csak: bennem lakott az Úr” (Németh László üdvösségharca)

530.1.) Diltheyről azt a „történelmi önalakítást” kellene eltanulnunk - utal az egyéni-partikuláris és a nemzeti, valamint az egyetemes összekapcsolhatóságára „melyben egyéni üdvösség, nemzeti küldetés és embertörténet egyet jelent és egyet akar.” (Uo. 532.1.)

Az egyéni üdvösségügy és a nemzeti küldetés összekapcsolódásának a programja tölti ki a harmincas évek első felében — tehát a Tanú-korszakban — ennek a publicisztikának és ennek a magas igényű és rangú esszéírásnak is a javát. S a nemzetin keresztül ő mindig Európát is érzékeli és láttatja. Sőt 1932-ben egyenesen azt állítja, hogy „Európa nem lábalhat ki válságából az egyéni önfeláldozás nagy járványa nélkül [...]”. (Uj nemesség. In: Életmű szilánkokban. I.k.244.1.) A lelkek forradalmának és a társadalom radikális átalakulásának együtt kell végbemennie — hangoztatja oly sokszor és oly nagy szenvedéllyel a harmincas évek elején-közepén.

1945 után a történelem és a politika könyörtelen realitásai sem ölik ki Németh Lászlóból a „vallásos” társadalomjavító éthoszát. Továbbra is egy tőről fakadónak érzi az egyéni boldogulást, a lehetőleg harmonikusra tervezett és így végigélt egyéni élet és a közösségben élést is gazdagító, megnemesítő szociális érzékenységet. A lényeges különbség a korábbiakhoz képest az, hogy most már belenyugszik a gazdasági és politikai rendszer változtathatatlanságába. „Forradalom” helyett lassú reformokban gondolkodik. Ám az erkölcsi kiindulópont, alaphelyzet változatlan. 1962-ben írja A „vallásos” nevelésről című, összefoglaló nagy esszéjében a következőket. „Nemigen sivárodhat úgy egy kor, életkör, hogy az ember a megfelelő módon magát s másokat éltető szerepet ne alakíthasson benne.” S egy másik idézet ugyaninnen: „Tiszta individualista önkibontás nincs. Az ember csak a társadalomban, sőt azon túl a kozmoszban, annak törvényeivel, lehetőségeivel összhangban bonthatja ki magát.” (Lm.38.1.) Vagyis: közel harminc év után is a Dilthey-esszéből már idézett gondolat variálódik itt az egyéni, a nemzeti és az egyetemes emberi üdvözülés, üdvösségharc összekapcsolhatóságáról, azaz a személyes emberiét értelméről.

A korábban mindig élesen, keményen fogalmazó, „lázadó” Németh László az ötvenes és a hatvanas években megcsendesedik. A harmincas évek harcossága és a közvetlen 45 utáni kétségbeesés egyaránt háttérbe szorul, s a belátás, a szelídség, a megértés eszméi és érzései válnak dominánssá. „A mi feladatunk — írja 1954-ben — [...] nem lehet az, hogy erkölcsiségünk miatt önmagunkon kétségbeessünk, hanem, hogy a világ nyers erőinek a szelídség s belátás zabláit szájába vessük.” (Az Ószövetség olvasása közben. In: Kísérleti dramaturgia. Il.k. 149.1.) A féijegyilkos Kárász Nelli az Iszony utolsó lapján úgy tekint kislányára, mint aki egy darab rábízott „szegény emberiség”. Égető Észter sorsa végig erre az emberközeli „szent”-ségre példázat. (Az író alteregója a regénybeli Méhes ezt így fogalmazza meg: ,A mai szent az, aki azt mondja: Nézzétek, nem kellett túlvilág, halhatatlan lélek, s mégis úgy tudtam élni, azzal a fenséggel, mintha mindezek volnának.” Égető Eszter. 633.1.)

Az Irgalom hősnője abban összegzi élete tapasztalatát, hogy az „egész világ egy elfekvő”; de a „sánta” emberiségnek „hitet kell adni”, hogy futni tud, s a lábára is vigyázni közben, hogy sántaságába bele ne gabalyodjék.” (590.1.) Mintha csak az e korszakban írt morálfilozófiai esszéinek (p. A történelem eszközei, A „vallásos” nevelésről, Az Ószövetség olvasása közben, Ha most lennék fiatal) hús-vér kísérletezői volnának szépirodalmi hősei, azaz inkább mai szentjei: Kertész Ágnes az Irgalomból, Kata asszony a Nagy családból, s legfőképpen - Tolsztoj és Albert Schweitzer mellett saját mitológiájában a legnagyobb —: Mahatma Gandhi. Németh László értékrendjében az ötvenes és hatvanas években a „szépen fejlett, arányos, másokat melegítő élet” áll a középpontban, az a fajta emberi élet, „amelynek a méltóságát a körülötte levők önkénytelen is elismerik, titkát keresik, receptjét átvenni igyekeznek. (Ha most lennék fiatal. [1961], In: Sajkódi esték. 340.1.) S nagyon szeretne hinni

36