Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Veress Dániel: Európa-szerte Erdélyt kerestem (Előhang Cs. Szabó László leveleihez)

Judith, a fiatalabbik. Férje keresett és tekintélyes orvos volt, sokáig használt gyógyászati könyvet is írt.” Ez olvasható a Ki látott engem?-ben.

Figyeljünk a keltezésre: Bécs, 1984. feburár 28. Öreg, beteg ember írta a bevezetőt, távol londoni műhelyétől, emlékezetére hagyatkozva. Száz oldallal odább, egy jóval korábbi esszében, ez olvasható: „Shakespeare három gyermeke közül fia meghalt kicsi korában. Idősebbik lányát, Susannát nagyon szerethette; Dr. John Hall, a férj messze földön ismert, kiváló orvos és gyógyszerész volt... Juditban, a kisebbik lányban nem telhetett sok öröme.”

Ki szerzett az apának nagyobb örömet, Judith vagy Susanna? Apaként, mindentől függetlenül, mindkettőjüket szerethette. Mellesleg a neves doktor nem Judith, hanem Susanna férje volt. Házasságukból született Shakespeare egyetlen unokája, Elisabeth Hall. Szoros szövegolvasással, mely Csé sajátja volt, az apróka ellentmondások elkerülhetők lettek volna.

A Csé-re utaló könyvészeti adatokkal is néha baj van, ebben a kiadványban is. Nincs Véres drágakő címmel megjelent kötete. Van viszont egy ilyen című, 48 oldalas különlenyomata a római Katolikus Szemléből, Két tanulmány a tizenhatodik század Angliájáról alcímmel. A második dolgozat megjelent az Alkalom című gyűjteményben is. Ezt, a más hibácskákat is tartalmazó kiadványjegyzék, a Források nem tünteti fel.

Néha maga az érintett is ludas a tévedésben. Többször hibásan jelölte meg első nagyobb, önálló kiadványként is megjelent írása, a Franklin Delano Roosevelt megjelenési évét, egy esztendővel a valóságosnál korábbira, 1934-re. Ez a közgazdasági tanulmány a Válasz 1935. évi márciusi és áprilisi számaiban jelent meg, különle- nyomatként is háromszáz példányban, s szerzője datálása szerint azon év első negyedében készült. A hibát nemcsak a szerző ismétli meg, ellenőrzés nélkül mások is átvették és továbbadták.

Az életműben való bogarászás helyett írhattam volna pontosító jegyzeteket akár magukhoz a levelekhez, ilyetén: „Novelláimban két figurát is Dánielnek hívnak.” (1. levél) Nem kettőt, hármat, tekintetes úr. A Karácsonyi oroszlánok gyermekhőse, az Irgalom felnőtt számkivetettje mellett erre e bibliai névre hallgat A zsámoly ugyan személyesen be nem mutatkozó, mégis az elbeszélés tengelyében álló alakja, Berta néni Genfben szolgáló fia is. Hiába, nincs hibátlan emlékezet, még a saját dolgainkban sincs.

Toliamra vehettem volna — a levelek kapcsán — izgalmas kérdéseket, kiragadva egyik-másik súlyosnak tűnő ítéletét, például az Illés Endréről szólót, körüljárván fiatalkori barátságukat s általában a barátságokat, a Csé megbicsakló barátságát Illés Endrével, mindkettőjükét velem, tanulságokkal a magyar barátságok színeváltozásaihoz. Magányosan és öregedve tűnődöm a sors intelme fölött: Csé utolsó levelét Illés Endrének címezve diktálta, szó szerint a halálos ágyon. Dolgozott, tervezte, életműsorozata első kötetét, Londonba térte utánra fényképeket ígérve. Talán azt is elküldte volna, mely tőlem származott, a négy-ötéves „medvebocsról”?

íróról van szó, szigorúbb szakmai kérdésekhez is kanyarodhattam volna, kibontogatva a levelek egyik-másik gondját-gondolatát, így az esszéről, az esszé avulásáról, melyet pedzettem az Angliában elhajolt a pályám címet viselő tanulmányomban.

De hagyjuk mindezeket a kérdéseket, minden rendű tisztázandókat a remélhetően mihamar jelentkező, friss szemű Csé-monográfusra. Induljunk el egy másik, némileg gyomos, legalábbis fű benőtte ösvényen, melynek bejárása - nem a szűkítés, hanem a látvány tágításának szándékával! — nemcsak időszerűnek, indokoltnak is tűnik. És azért levélben, mert a vetélő, idő- és egyéb határokon át, szabadon ide-oda járhat, nem szorongatja a műfaj fegyelme. Másrészt, lényegesnek vélt dolgokról, személyes hittel és hangon, könnyebb beszélni. Hazabeszélni. így hát, szorosan Csé

17