Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Legenda Pilinszky Jánosról (Összeállította Albert Zsuzsa)
az „öcsém”. Valahol persze ennél is több volt számomra, a legjobb barát, aki annyira közel volt hozzám, mint az életben más senki. Nagyon nagy családban éltünk együtt, ott a Molnár utcai lakásban. Édesanyám, aki nővére volt Jancsinak, nagymamám, az ő édesanyja, édesapám, mi hárman gyerekek, és ott élt velünk Jancsi nagynénjének a zárdájából egy apáca is, ő is családtagként. Roppant eleven, nyüzsgő élet volt ott, és idejártak nap mint nap a nagynénik is a Petőfi Sándor utcából, a Mári néni, a Bébi néni, és amellett nagyon sok barát. Ha belegondolok, egyszerűen nem tudom, hogy ezt az állandó nyüzsgést hogyan lehetett elviselni. Venezel Vera: A Hajós utcában már külön szobája volt, de Mári néni ott lakott, Bébi néni ott lakott és te akkor nősültél meg. Rövid idő után te elmentél Fehérvárra, én meg ezt a másik otthont ismertem meg. De mindez, amit mondtál, megjelent előttem, és bizony így volt. De jó volt oda fölmenni, számtalanszor megmutatta, amit éppen írt. Fantasztikus élmény volt tőle első kézből hallani, én mindig kaptam tőle. Élményeit megosztotta, bármi újat fölfedezett, mindig meg akarta osztani másokkal. Ismerjem meg, minél többet^ zeneszerzőket, költőket, úgyhogy nekem borzasztó sokat jelentett az ő barátsága. És hát a család is! Úgy érzem, befogadott az egész család, másodéves főiskolás voltam, és eljött megnézni a gyermekszínházban a Twist Olivért. Úgy nézett végig egy gyerekelőadást, mintha maga is gyerek lenne. Fantasztikusan nyitott volt. Kovács P.: Anyám szép volt, még azt hiszem akkor is, amikor te megismerted. Venezel V..- A Nyár című darabot nézték meg együtt, és mind a kettőnek rettenetesen tetszett. Sőt, többször is megnézték, én tulajdonképpen innen ismertem meg, hogy előadás után elkezdtünk beszélgetni. Kovács P.: Anyám két évvel idősebb volt nála, és uralkodó típus. Ezt nagyon lehet érezni a gyerekkori fényképeiken is. Jancsi mindig a háttérbe húzódott, és nagyon büszke volt a nővérére. Venezel V.: Én azt láttam, ha írt valamit, az első ember Erika volt, akinek megmutatta, és nagyon szerették egymást, végig fogták egymás kezét. Lator L.: Piliszky az én emlékezetemben leginkább úgy él, ahogy Domokos Matyi- val Sárközi Márta társaságában láttuk. Márta egyébként Molnár Ferenc lánya volt, és minden arrafelé taszigálta, hogy belőle is hiperurbánus lény legyen, kifinomult pesti úri hölgy. De egyáltalán nem az volt, én legalábbis nem olyannak ismertem meg, hanem olyannak, aki ismeri a gombákat, virágokat, meg kapirgál a kertben, és mindent tud a kertről. Elképesztően trágárul tudott beszélni. Sárközi Márta akkoriban egy műstoppoldában dolgozott, szabadnapjain kirándulásokat szervezett. Ezeken a kirándulásokon Márta ment elől, és jobbra-balra, csámborogva mint egy legelésző tehén (ő mondta így), semmiféle céltudatosság nem volt a vonulásban, de sokszor nagyon messzire is kirándultunk, ott is aludtunk valamelyik turistaházban. Ha elmondom, hogy kik voltak ezeken a túrákon Domokos Matyin és rajtam kívül, talán valószínűtlennek fog tetszeni, hogy például Bibó is fel-felbukkant, a népzenetudós Vargyas Lajos, Jékely Zoltán, aki am úgyis világéletében természetközeli ember volt, aztán Mártának gyönyörű unokahúga, Márkus Anna, aki most Anna Mark néven ismert és elismert festő Párizsban. Egyébként János első felesége volt. Pilinszky is gyakran járt Mártához, mint annyian mások Keresztury Dezsőtől Szabó Lőrincig, Németh Lászlóig, a fiatalokig. Pilinszky abban az időben olyan volt, mint egy kolduló barát, egy rajongó szent. Vékony, angyalarca volt, aj zott tekintettel nézett a világba, és valahogy mindig felfelé tartotta a fejét, nem tudom, erre emlékeztek-e, amikor ment az utcán, felfelé nézett, mintha állandóan az eget, a mennyet kémlelné, de a ruházata, az meg olyan volt, mintha most engedték volna el a fogolytáborból, egy második világháborús vihar kabátja volt, egy oldalzsákja... 71
