Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - szociográfia II. rész)
a kárpótlandóknak. Azért alakult. Nem meri tehát elfogadni. Meg is értem őket. Nagyon nagy baj, hogy a kárpótlási törvény más jogszabályok miatt végrehajthatatlan. Nem számol az ilyen sajátos körülményekkel, mint a miénk is. Nem hiszem, hogy Kisújszálláson, Karcagon ilyen bonyolult volna a helyzet. Mások ott az adottságok. Éppen ezért mondom, sokkal célszerűbb lett volna a helyiekre bízni a földkérdés megoldását. Egy kerettörvény alapján mi sokkal megnyugtatóbban tudtuk volna rendezni. Nem kellett volna árverezéssel bonyolítani az amúgy is kaotikus állapotokat. Ha annak a pénznek, amit a kárpótlási hivatalok meg a földhivatalok működésére fordítanak, csak a felét rendelkezésünkre bocsátották volna, már rég elkészültünk volna. Legutóbbi találkozásunkkor az addig elmondottakhoz még hozzáteszi a polgár- mester: Szabadabban és fokozatosan lehetett volna átalakítani a mezőgazdaságot - a helyi viszonyok figyelembevételével. És nem biztos, hogy a szövetkezetét egyből meg kellene szüntetni. (Folytatjuk) 68