Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - szociográfia II. rész)
luk mindannyian, hogy vajon mivel jön haza a nagypapa. És én életemben nem felejtem el... Nagy darab ember volt, leült, ráborult az asztalra, és csak zokogott percekig. Tél volt, emlékszem. Hát ezért ragaszkodik az ember a földhöz a tíz körmével, mert tudja, hogy azért az ősei kegyetlenül megdolgoztak. A tsz-szervezést már fiatalasszonyként, a félje oldalán élte át K. Szabó Béláné. A sógornő nevére előbb, majd tsz-tagként maga is szőlőt művelt. Az aprócska Klárikát reggelente kerékpáron vitte magával. Óvoda nem volt, ahol elhelyezhette volna a kislányt. A nagyszülők pedig éppúgy dolgoztak akkoriban még, mint a fiatalok. Szatyorban az étel, az ital. A nedves földbe gödröt ásott, odahelyezte a cumisüveget, benne a gyereknek szánt tejeskávéval. Letakarta valamivel, hogy meg ne ro- moljék a tűző napon. A gyermek egy fa alatt játszott, aludt, gőgicsélt, sírt, míg az édesanyja a szőlő között dolgozott. Nem túl messze tőle persze, hogy szemmel tarthassa a kicsit. És így teltek a nyarak, az évek a hatvanas években. Később, mikor már testvére is volt a kis Klárinak, paradicsomfoldet is vállaltak. Még fenn voltak a csillagok hajnalban, mikor munkába ment a két gyereket is magával cipelve, s csillagos volt az esti ég, mikor hazafelé indultak. Ahogy nőttek a gyerekek, kezükbe adta a rafiát, a kis kapát. Kivették a részüket ők is a dologból. És így épülhetett föl a ház a hetvenes években. S úgy, hogy a malterkeveréstől a téglahordásig mindent egyedül végeztek. A napi munka után késő estig, éjszakáig meg nem állva. K. Szabó Béláné azonban nem az erőnlétet maximálisan próbára tevő kemény fizikai munka miatt méltatlankodik máig is. Igazán fájni csak a megaláztatások fájnak, mondja. Az, hogy - úgy érezte — nem vették emberszámba, nem becsülték meg a munkáját. Én a tsz-ről csak a legrosszabbat tudom elmondani. A termésünk 60%-át oda költött adni, részesművelőként a 40 %-ért dolgoztam. Amikor a nyugdíjaztatásomra került a sor, nem számolták el teljes éveket. A téli hónapokra nem kaptam semmit. Mikor lebetegedtem, és már nem bírtam a szőlőt munkálni, bekerültem a konyhára, és az irodákat takarítottam. Meglett korban megszokni, ami ott rám várt, nem volt lányálom. S kaptam egy olyan muunkatársat, aki iszonyatos káromkodás volt, mocskosul beszélt. Ezt nap mint nap elszívelni... De sosem volt felhőtlen a kapcsolatuk a termelőszövetkezettel. Gyakran kapták azon magukat, hogy már megint kihasználták, kijátszották őket. Másokat juttattak előnyökhöz velük szemben. Jött egyszer egy rendelet, hogy lehet ültetni 800 négyszögöl szőlőt minden tsz-tag- nak. Kértük Béla édesapjának a területét. Mondták, nem lehet, mert ott agrokémiai központ lesz. Hát jól van, akkor adjanak a Gedeonban, nekünk ott volt szőlőnk régen. Hát majd szólnák, ha lehet. Még a mai napig se szóltak. Ott egy zártkertrend- szert alakítottak ki, és csak a válogatottak kaptak. Az akkori tsz-elnök, a tsz-jogász, a párttitkár, a brigádvezető, a szociális bizottság elnöke... Ilyen kétkezi munkás nem, mint mi vagyunk. Az ilyen közönséges embereket kitolták a homoksivatagba. Mi kinn ültethettünk csak a Szajorban. Ott viszont kutat fúrattunk, öntözünk, mégse tud. a szőlő megkapaszkodni. És akkor jött egyik alkalommal a párttitkár, és kérdezi, hogy no, szomszédasszony, milyen a Szajorban a szőlői Mondom neki, tudja azt maga nagyon jól, hogy milyen, mert ha nem tudná, nem a Gedeonban, a jó földeken ültetett volna maga se újra. Hát azt mondja, mindenkinek módjában állt... És akkor erre én: ha ez úgy lett volna, én se a homoksivatagba ültettem volna, hanem amoda, a Gedeonba, és még jogosan is, mert a sajátomba tehettem volna! A múltkor meg idejön Fenyvesiné, mert annak ott van szőleje a miénkben, azt mondja, szeretne velünk megegyezni a földre. Békességgel. Mondom, én is azt szeretném! Fizet nekem 40 000 forintot, adjak én azért neki egy hold földet meg 20 arany53
