Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Pethő László: Mit sikerül a bőrbe tenni? (Kárpótoltak és magánvállalkozók)
ni a gesztenyét. Gondolkozni kell, utána járni és újra menni. Nem ehhez vagyunk szokva. Ilyenkor mindig jó valakire ráhárítani a felelősséget. Pedig nincs más felelős, csak saját maga az ember. Néhány éve összeismerkedtünk egy francia házaspárral. Kölcsönösen meglátogattuk egymást. Nekik van egy farmjuk, azon gazdálkodnak, főleg Holsten marhákkal foglalkoznak. Jól megélnek belőle, de csak úgy, hogy minden lehetőséget megfognak. Télen, amikor a földeken nincs munka, szerződést kötnek az önkormányzattal, és mindenki jól jár. A havat is eltakarítják és a farmernak is van keresete. Nekünk is minden lehetőséget meg kell ragadnunk. E. Vencel: Végül is én a következőképpen látom. Azt gondolom, ha gazdálkodni akarok, akkor stabil alapokról kell elindulni és erre építeni a következő lépéseket. Legyenek saját gépeim és ne legyek kiszolgáltatva másoknak. Ne kelljen attól tartanom, hogy elesek valamiféle jövedelemtől, mert valaki nem jön az éppen esedékes munkafolyamatot elvégezni. így lehet pici, apró lépésekkel a növekedést biztosítani. Eredetileg én is dinamikusabb, rohamléptekkel megteendő növekedést képzeltem el, dehát erre jelenleg nincs lehetőség. Megfelelő tőkeerő nélkül nem lehet a nyugati farmer mintájára fejlődni. A módosított elképzeléseim szerint a megtermelt jövedelem túlnyomó részét mindig beforgatom a gazdálkodásba azért, hogy állandó versenyképes maradhassak a piacon. A megtermelt jövedelemből egyelőre csak egy minimális részt, a legszükségesebbekre valót szabad felélnünk. Azt is látom már, ha bizonyos időszakot át tudok vészelni, akkor fel tudok építeni egy olyan gazdaságot, amiből már jól meg tud élni egy család. Úgy gondolom, ez lehet a dinamikus fejlődés alapfeltétele, miszerint minél nagyobb tőkével, minél nagyobb lépésekkel és lehetőleg a többieket megelőzve tőkekoncentrációt kell megvalósítani. Magam részéről természetesen a birtokkoncentráció azon szereplői közé szeretnék kerülni, akik felvásárolják a földeket, és nem azok közé tartozni, akiknek birtokát egy nagyobb hal veszi meg. Arra számítok, hogy belátható időn belül — kettő vagy öt év múlva — a földek értéke növekedni fog. Ha az állam tényleg komolyan veszi a művelési kötelezettséget, akkor ennek nagyon sokan nem tudnak majd eleget tenni. Ok a földjüket bérbe fogják adni, esetenként lesznek olyanok, akik igyekeznek majd megválni tőle. Erre alapozva szeretnék növekedési pozícióba kerülni. Nem óhajtok hatalmas területeket, de úgy érzem, hogy olyan 50 és a 100 hektár közötti területnagyságot kellene elérnem. Ekkora területen rentábilissá válhat a gazdálkodás, lehet beruházni, a vissza- forgó jövedelemből pedig tisztességesen megélhet egy család. * * * Itt tart a megkérdezettek napról-napra változó helyzete 1993 novemberében. E sorok közreadójának terve, hogy mind a magángazdálkodás, mind a szövetkezeti gazdálkodás útját választók sorsát - évenként megkeresve őket — továbbra is figyelemmel kíséri. 50
