Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Pethő László: Mit sikerül a bőrbe tenni? (Kárpótoltak és magánvállalkozók)

hettem részt benne. A többiek jöttek látogatni, majd meggyógyulsz, vigasztaltak. Már a dinnyeültetésnél újra ott voltam. Szóval egyre szorosabb lett ez az egész.

Szerettük volna a hiénáikkal szemben saját árusítást kiépíteni. Arra gondoltunk, hogy az általunk megtermelt és felvásárolt árut mi adjuk el a lakosságnak. Számolgattunk, és úgy találtuk, mi olcsóbbak leszünk mint ezek a hiénák idefent. Kinéztük, hogy a Sasad Tsz környékén vennénk egy zöldség-gyümölcsboltot. A szállításhoz vettünk egy Ifa-teherautót is. Próbálkoztunk is, de nem jött össze. Lett volna egy bolt itt a sarkon. De nem tudtunk olyan embert szerezni, akiben megbíztunk volna. Ezt csak úgy lehetett volna csinálni, ha ötünk valamelyikének felesége vagy apja állandóan ott lett volna. Azonkívül terménnyel sem tudtuk volna még ellátni.

Tavaly inkább vesztettem a kft-n, mint nyertem. Mindössze háromszor volt eső, de a mi területünkön egyszer se esett. Ez nagy pech volt.

E. Vencel: Eddig aránylag kellemes helyzetben voltam, munkanélküliként az itthoni teendőimet el tudtam végezni. Most, ha alkalmazott leszek, kicsit másképpen alakul. A kft jövedelmezősége most még bizonytalan. Különösen ahhoz, hogy öt embert el tudjon tartani. Egyelőre az is nagy öröm lesz, ha Imre bérét és az enyémet ki tudjuk gazdálkodni. A többi üzlettársat ez kevébé zavarja. Ok csak tagok, stabil munkahelyeik vannak, amelyeket nem is akarnak és egyelőre nem is fognak felszámolni. Viszont a szekeret valakinek addig is tolni kell, mert itthon sem vagyunk nagyon rózsás helyzetben. A feleségem GYED-en van, ami 7000 forint körül van havonta, ehhez jön a 7600 forint munkanélküli járadékom, plusz a családi pótlék. Ebből élünk így hárman.

Függetlenül mindettől nem vagyok elégedetlen, de szeretnék a sorsomon változtatni. Látok egy célt magam előtt, amiért érdemes dolgozni. Ezt otthon is megbeszéltük, ez családi stratégia. Leszögeztünk, hogy most ilyen a világ, számunkra ez az egy lehetőség van. Lehet, hogy két, lehet, hogy öt, esetleg tíz évig is így kell csinálni. Számomra kínálkozott volna már más lehetőség is. Ajánlották, helyezkedjek el egy gyárban külkereskedelmi vonalon. Bonyolítóként alkalmaztak volna, ahonnan tovább léphettem volna üzletkötőnek. Lemondtam erről a lehetőségről, mert a saját magam ura szeretnék lenni.

Ne más határozza meg a teendőmet. Még akkor is, ha ezt most öt-tíz évig meg is kell rongyoskodni. Én mégis látok benne perspektívát. Most a kárpótlási jegy révén megörököltem azt, amiért valamikor a dédapám, a nagyapám, majd az édesapám dolgozott. Ok minden egyes garaskájukat arra gyűjtötték, hogy gyarapítsák a gazdaságot. Közben jött ez a váltás, amikor elvették, tönkre tették, de én most mégiscsak profitálni tudok belőle. Számomra már az is cél, ha a fiamnak biztos egzisztenciát tudok kiépíteni. Olyan gazdaságot, amelyikbe már nem kell ezeket a kombájnokat javítgatni, meg mínusz 10 fokban az Ifa alá feküdni. Akkor pedig már megérte a vele való törődést. Az sem biztos, hogy Imre vagy Pista vagy bármelyikünk le tudja ebből a gyümölcsöt aratni, de azért bízunk benne. Pistinek van egy arany mondása, amit többé-kevésbé elfogadunk. Szerinte aki húsz évesen nem erős, harminc évesen nem okos és negyven évesen nem gazdag, az már később sem lesz. Nekem még kettő van a harmincból és még tíz a negyvenig.

Eleinte, amikor én voltam a soron, sokszor forrófejűsködtem. Legfiatalabbként, legmohóbbként, legambíciózusabbként én voltam az ötletzsák. Nagyon kellemetlen volt szembesülni azzal, ha valami hülyeségért kardoskodtam. Most már kezdek tízig, húszig számolni. Végigrágom magamban, mielőtt elmondanám a magamét. Elmúltak ezek a nagy kirohanások, nincsenek viták emiatt. Leülünk, tárgyilagosan megbeszéljük a teendőket. Sikerült kiismerni egymást, nem kertelünk, meg merjük mondani, ha valami nem tetszik. Eljutottunk már arra a szintre, ha összejövünk egy üzleti tárgyalásra. Nincs kötelező udvariaskodás, nagyon keményen és nyílt la39