Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Kabdebó Tamás: „A mi Kazinczynk” (Az esszéista Cs. Szabó Lászlóról)

más szóval legény a talpán. Ez az igény szülte a lehetőségeket Karl Kraus számára, ez nyitja meg a kapukat Ambrus Zoltán előtt, ez hozza létre a Nyugat folyóiratot, ezzel kalibrálhatjuk Ignotus irályát. „Nyugattal lépést tartani, vonatunkat a nyugati menetrendhez igazítani, behozni a törökkor kétes örökségét, a polgárosodásban lemaradást, elkülönülni a szellemi Balkántól, ott folytatni, ahol Szent István az államalapítással elkezdte, ahol Mátyás a magyar reneszánsszal folytatta.” Ezek, a századelőn új, azóta szinte közhely gyanánt emlegetett kulturális programpontok ösztökélték a magyar írók elitjét, még azokat is, akik a nagy nyugatozásban fölemlegették, hogy azért Kelet népe is vagyunk, tehát Móriczot, Adyt, József Attilát. A Nyugat esthajnalcsillaga Cs. Szabó csillaga.

A múlt században senki nem diktálta az ízlést, csupán alakult az, részben a Petőfi-kultusz nyomán, ki a francia forradalmon nevelkedett, ki népköltősége mellett is Shakespeare-t fordított, részben Arany János és Gyulai Pál hatására. Gyulai ítész, kinek örökébe egy tanárember lépett, Babits Mihály, az univerzális tehetségű író, költő, doctus poéta, kinek tanulmányai és esszéi külön-külön meghozták volna a halhatatlanságot. De Babits tanár maradt, és a fenti programpontokat csodálatosan árnyalva szorgalmazta, mintha feladatnak szánta volna ezeket tanítványainak, de ellenlábasainak is. Az önállósuló Németh László szintén pazar esszéista, nemkülönben a hisztérikusan okos Szabó Dezső, vagy a falukutatással induló Szabó Zoltán.

Az esszé az ismeretközlés eszköze és a játszvatanítás szerszáma — a tanulás hajója. Elemi fokon az esszé a nebuló dolgozata, kifinomított formája a doktori tézis, mindezenáltal az esszé az önképzés ugrókötele. „Ezeket és ezeket a dolgokat én esszé írása közben tanultam”, árulkodott önmagáról néha Cs. Szabó Laci bácsi. Innen öt irányban indulhatnánk, diakronikusan, kronologikusan, hogy a helyzetet, a törekvéseket plasztikusan megértsük.

Visszafelé pergetve a filmet, tudjuk azt, hogy Cs. Szabó sírkövét pár éve avatták föl Sárospatakon, hol ott volt sok barátja és földi útjának kései útitársa, Kati. Sárospatak a külföldön tanulás egyik szimbóluma Magyarhonban „szélfútta falu, Bodrog-parti Athén”, a költő szavával. A sírkövet a temetés, azt a Cs. Szabó könyvtár adományozása előzte meg. Az író végakaratát a fiú és az örökös beleegyezésével és segítségével lehetett csak végrehajtani, ki a 11.000 kötetre rúgó könyvtár bizonyos anyagát és a hátrahagyott írói örökség egy részét rendezte. És itt említeném meg, hogy Újvári Sándor, Cs. Szabó egyik kiadója, ki egy ponton összekülönbözött vele, szintén hazatestálta, a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta kiadói tevékenységének teljes anyagát. Az ott letétbe helyezett levelezésből és szerződésmásolatból majd egyszer kideríthető lesz, kettejük perlekedésében kinek volt igaza.

Tehát a nagy könyvtár, melyet mi Cs. Szabó kis házának a Mewsnak átalakított garázsából ismertünk, lett az ő időskorának írói forrásvidéke. Fiatalabban, Cs. Szabó, mint akár mi mindannyian, a nagy londoni könyvtárakat járta, elsősorban a British Múzeum Könyvtárát, majd a londoni egyetem magyar könyvtárát, hol a magyar klasszikusok csaknem egészében már akkor is megvoltak. Itt készült az ARANYTÓL NAPJAINKIG antológia és tucatnyi esszéjének referenciaanyagát is itt tárolták, illetve tárolta ő a saját fejében. Tőle tanultam, hogy az idézeteknek mindig utána kell nézni, rám is pirított, nyilvánosan, amikor egy Babits-sorban hibát vétettem.

20