Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Kabdebó Tamás: „A mi Kazinczynk” (Az esszéista Cs. Szabó Lászlóról)
Kabdebó Tamás „A mi Kazinczynk” Az esszéista Cs. Szabó Lászlóról A A. Arról volt szó, arról faggattam Csét, azaz Laci bácsit: hogyan ítéljük meg, ki mennyit ér mint író, hogyan válasszuk el az általában túlbecsülő írói önértékelést a maradandó írói értéktől. Körülbelül így válaszolt: „egy író annyit ér, amennyire az olvasók tartják. Úgy képzeld el, hogy mi írók toronyban ülünk - gondolj a bolognai ferdetornyokra - honnan több kevesebb lendülettel lengetjük zászlainkat. Alig vagyunk, akik tárgyilagosan meg tudnánk ítélni önmagunkat. Sokan közülünk, titkon vagy nyíltan, a legjelesebbekkel vetélkednének. Van ennek valami alapja, az önismeret, azaz annak hiányán az önillúzión kívül? Némi alapja van. Ugyanis minden jó író tud valamit, amit csakis ő tud legjobban. Ilyetén aligha beszélhetnénk nagy, vagy nem nagy írókról, legfeljebb jó vagy kevésbé jókról.” Nem tudom, mi történt volna, ha Cs. Szabónak ezt a gondolatmenetét a fejére olvassák. Kétszer kétféle látszólagos ellentmondásra derült volna fény. Először, hogy egész életműve, többek között, az ízlés pallérozása a jóítélet kialakítása, a nagyoknak a vélt nagyokról való elválasztása jegyében is fogant. Másodszor, hogy valószínűleg aláértékelte önmagát, amikor azt írta: „talán vittem annyira mint Batsányi János és Bajza József... de csupán Csokonainak és Vörösmartynak érdemes lenni. Kudarc a legtöbb élet, a sikeresnek látszó is, az enyém csődtömeg.” A jó festők, Rembrandt elsősorban, önmagukról festették a legjobb portrékat. Csé megannyi önarcképe, melyeket a HŰLŐ ÁRNYÉKBAN c. kötetben egybe- gyűjtött, jószerével felülmúlhatatlan, mert az egyik írás árnyalja a másikat, montázst és szupermontázst kapunk tőle önmagáról, melyek — ismét egy képző- művészeti plélda - Buday György íróportréihoz hasonlíthatnán, melyeket egy soha ki nem adott angol nyelvű költői antológia illusztrációinak szánt. Buday egyetlen tablón láttatta Vörösmarty egy arcát ötféle vetületben. írói kép viszont teljes lehet úgy is, ahogy Mikszáth csinálta Jókaival. A nagy mesélőt korába helyezte, állandó kontrasztot adva annak, amit ő gondolt Jókai alkotásairól, amit mások gondoltak ugyanezekről, amit a nagy előd őmaga gondolt - amivel megpróbálkozott csak, és ami valóban sikerült neki. Talán itt az idő, hogy ezt Cs. Szabóval is megkísérelje valaki, teljes műveinek teljes ismeretében és rokonszenvező szeretetében az, ki mihelyst minden műre szert tesz és minden lényeges kortársat kifaggat, hogy a le nem írt, vagy a kéziratban maradt anyagot is fölmérhesse. Könyvnyi, méghozzá vaskos könyvnyi méretű legyen az a véglegesebb portré, és Vajda Miklós, Cs. Szabó egyik legrégebbi barátja és tisztelője írja meg azt. Előtanulmányainak ismeretében mondhatjuk, ha eddigi ígéreteit 18
