Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
Előbb Németh kiadatlanjairól szólva. Aczél már elfogadná, hogy az Akadémia adja ki szűkébb körben — 5000példány — Illés ragaszkodik a Szépirodalmihoz. Aztán — miért is lenne megnyugtató a kiadás. Hogy ne látatlanba érje támadás ,dbacit” — mert már csak így emlegetik ők ketten —, hanem azok is „kommentálják”, akiknek hitelük van ebben a — sorsproblémás — kérdésben. És most erről hosszan. Egyre hevesebben. Vacsoráig — mely megint Flórához méltóan szerény, de választékosán remek. Aztán vissza a szobába a whiskyhez—mely már-már feledteti velem, hogy fenntartással akartam, mondhatnám bezárkózással — csak beszélni Aczéllal. De megmondtam elég egyenesen, ami csak foglalkoztatott. Nevek említése nélkül. Nem azért, mert az ő választottjai nagy részéről derült volna ki, hogy mit érnek — számítanak is — a szellemi életben. De kenyerükre nem akartam tömi, akkor sem, most sem. Még a kapuban is folyt a vita. Jóval tizenegy után. Az eredmény: a semminél is kevesebb. Hogy azért időnként egy-egy buborék mégis jelezze a víz alá nyomott kézirat létezését, Németh László születésének 80. évfordulója alkalmából Annus József a Tiszatáj-ban leközölte a tiltott könyv kiadatlan előszavát, Eligazító szavak egy könyvhöz címmel. A vakmerő tettet az irodalompolitika azzal hatálytalanította, hogy nem vett róla tudomást. (Ugyancsak a nyolcvanas évek első felében Demszky Gábor megjelentette a Sorskérdések anyagának egyik kulcsfontosságú tanulmányát, a Három hét Romániában című útinaplót — persze — szamizdatban.) — Újabb három év telt el, s két újabb levélrészlet jelezheti a kiadó igazgatójának képtelenül paradox helyzetét: mint barát és írótárs szeretné megjelentetni azt a könyvet, és a maga módján küzd is érte, amelyet mint kiadói igazgatónak — s ezt neki kell a legjobban tudnia! — tilos megjelentetnie. 1984. május 6. Az előzményeket ismeri: A Sorskérdések megjelenését kívánó két beszélgetésünk után hétoldalas levelet írtam Gyurinak, a megjelentetést sürgetve, indokolva. Majd élőszóban is beszéltem vele. Azt felelte (nem szó szerint idézem, nem jegyeztem a szavait): mostanában kényes külügyi tárgyalások folynak, el kell olvastatnia a kényes Sorskérdések-et a külügyminiszterrel, vagy a megbízottjával. Várjunk. Azóta nem kaptam a kéziratról értesítést, döntést. Természetesen mindkét alkalommal, írásban és élőszóval, elmondtam neki a Maga elkeseredett, sürgető türelmetlenségét is. Ezzel a levélválasszal is azért vártam néhány napot, mert külföldi és hazai útjai után éppen ezekben a napokban vártam a kedvező választ. Eddig nem jött meg. Ennyit tudok. * * 90
