Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)

aggastyánok, a szenvedéseiket elősorolok még csak elvétve sem mondanak ilyet, hogy figyelembe vételre, eladásra, kialakításra, telepítésre, értékesítésre kerül. Az én-közlés kényelmetlenségének megkerülésére itt sosem hangzanak el a másutt oly gyakori sztereotípiák: módosítás vagy egyeztetés történt. És a világért sem kapcsolnák ilyen természetellenesen az igekötőt, mint aki legépesíti a gazdaságot, letermeli a szőlőt, kivásárolja az ingatlant, leadózza az adót.

Örök rejtély, hogyan képes megőrizni a szólások eredetiségét, a nyelvi hagyományokat az egyik fél, miközben a másikhoz oly könnyen tapad mindaz, ami mai magyar nyelvünkben helyteleníthető. Miként lehetséges, hogy a képes beszéd fordulataiban, hasonlataiban olyan tévedhetetlenül tiszta tudott maradni az egyszerű ember képteremtő fantáziája? Honnan az a biztos érzék, amely megóvja őt attól, hogy az efféle szörnyszülött szerkezetek beépüljenek mondataiba, mint amilyen például a remekül ketyeg az ügy értelmetlensége.

Ha nem rögzítette volna magnóm a korát meghazudtolóan fiatal arcú asszonynak hangját, akkor is emlékeznem kellene csak rá jellemző szavaira. A nem ritkán egészen líraian szép hasonlatokra. Beszédének láttató erejére. Mint a hóhalom, úgy esett össze — mondta. Akinek így maradt meg a nagymama, a nagypapa, az nemcsak hogy közelről látta az elődök vergődéseit, de sajátjaként élte is az ő vívódásaikat. Amiként az ma már ritkaság számba megy, történetéből tudom, ápolójuk, gondviselőjük volt halálukig a félje szüleinek.

A panasz, a méltatlankodó, a segélykiáltó, a fohászkodó, a megváltásért, megvál- tódásért rimánkodó és a számonkérő, a már vádló — és mennyire ismerjük irodalmi példáinkból —, olykor himnikusan szárnyaló hangon szólal meg, olykor a tiborci keserűség már-már lázítóan kegyetlen kétségbeesésével. A sok éven át felgyülemlő sérelmek elősorolójának pusztán vérmérsékletén múlik, hogy szavaiból a maga és sorstársainak siratása áll-e együvé, vagy a már-már káromlásig fokozott (mert ilyenre is van példa) szidalomáradat és fenyegetés. Önromboló, önsorvasztó fájdalmakról vall az egyik emberi attitűd, és a hatvanon-hetvenen túl is cselekvőkészséggé váltódó, a sorssal, a korral, a korszak jellegét meghatározó folyamatokkal szembeszegülő indulat rejlik a másiknak hátterében.

Kiszállásaimon, azokon az 1993-as késő nyári, kora őszi napokon, miközben annak igyekeztem nyomába eredni, jelenkorunk törvényalkotásával, a politikai élet és a gazdaság átrendeződésével hogyan szerveződnek, módosulnak az emberi viszonyok egy falu közegében, mi történik ezalatt az emberi tudatban, azon kaptam magam, ott járok, ahol a szólások teremnek. Megtalálni véltem azt a pillanatot, amelyben a közvetlen emberi tapasztalat szólásmondássá szelídül.

És el kellett hagynom Izsákot, még mielőtt a lábamra lépnének — idézi fel múltját az egyik visszaemlékező. S aztán hallom még számtalanszor hasonló helyzetekről szólván. Keresem a szólások gyűjteményében a láb-hoz kapcsolódó állandósult szókapcsolatokat. Ilyenek sorakoznak egymás után: láb alatt van, láb alól eltesz, lábbal tipor, lábra áll, lábra kap, lábra kel, lába alá néz, lábába száll, gyenge lábon áll, nagy lábon él, saját lábán jár, nem teszi be a lábát, fél lábbal a sírban, megüti a lábát, nyakába szedi a lábát. Sehol fel nem tűnik a lábára lép. Az idős ember hangsúlyából, a szeme villanásából, a beszélgetésünk tárgyából viszont pontosan értem, hogy a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság állapotából kellett menekülnie. Ekkor még nem sejthettem, milyen közeli és elemi erejű az a félelmet gerjesztő élmény ezeknek az öregkorba, aggastyánkorba hajló férfiaknak mindaz, ami a szavak ilyetén kapcsolásához tapad. Egy fiatalasszony meséli a szülőktől hallottakat: a tsz-szervezés idején az agitátorok, ha már nem győzték szép szóval, de kevés volt a fenyegetés is ahhoz, hogy aláírják a parasztok a belépési nyilatkozatot, előfordult, hogy tettlegességre került a sor. Hasonlóan a kínzásnak ahhoz a

59