Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Lázár István: Zámpuszta körül

a szövetkezetét, úgy erőltették az írókra a „realizmust plusz forradalmi romantikát”, éberen lesve, hogy „aláírt-e”, hajlandó-e „belépni” — megfigyelni, hogy Zám (Nagy) Tibor, e hagyatékából előkerült novellái szerint, hol szinte tudattalanul, hol mind tisztább tudattal miként lázadt ez ellen. A realizmus diadala ez is, meg a „szocialistával” szemben a jelző nélküli, egyszerűen csak emberi erkölcs diadala.

Divatjamúlt?

Mindig is az volt! Végül is, a szocreál és/majd a modem, az avantgárd vagy a posztmodem jegyében Tibor Nagy korától Zám koráig és mindvégig Zám korában is, halálig, „divatjamúlt”. írásmódja is az volt. Erkölcsisége is az volt.

Ezért maradandó.

Ami maradandó benne, ezért az.

Ha pedig azt keresnők, hogy ezek közül az évtizedekre elfelejtett vagy elrejtett, majd utóbb fölbukkant elbeszélések közül melyek mutatják sokkal későbbi, legéret- teb írásainak a jegyeit, első renden kettőt említek.

Mindkettő nyilvánvalóan Zámpusztához kötődik. Az egyik a legszemélyesebben, hiszen a hőse egy tanító az Isten háta mögött. A másik érintőlegesen, és abba az időbe visz vissza, amikor a Hortobágy: intemálótábor. Az előbbi címe: Bűn. Az utóbbié: Fekete fuvar. Egyik egészen más, mint a másik. Mindkettő teljesen kiérlelt remeklés. Ugyanúgy, mint majd a — sokan emlékezünk rá — nem sokkal a halála előtt, szinte utolsó lélegzettel írt „Már búcsúmat veszem...”

Most lenne 65 éves.

Tíz éve ment el.

Lovak a Balaton partján

49