Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Lázár István: Zámpuszta körül
Hatvanöt éve született Zám Tibor Lázár István Zámpuszta körül jB. kérdezte vala egyszer valaki, aki szociográfiát írni vágyott, az illetékes szerkesztőtől, aki ilyeneket közölt, hogy ugyan hová-merre, az ország melyik részébe lenne helyes elmennie, ahol megfelelő tényirodalmi témát találhat. S feleié akkor a szerkesztő a kérdezőnek: vásároljon falitérképet Magyarországról és akassza ki azt otthon a falra; készítsen ezután célszerű kézi nyilat tűheggyel, amilyenekkel az angol kocsmákban is játszanak; álljon szembe a térképpel, dobjon a nyíllal, s ahová a tűhegy beáll, rajzoljon oda egy tetszőleges kört. Akárhová dobott, menjen oda, és megtalálja az alkalmas, társadalomrajzra való, izgalmas-aktuális témát. Csak jól figyeljen. Jómagam, ahogyan őt a sorsa vagy a maga akarata sodorta, űzte, vitte, tette: jártam nála Párádon, Ártándon, Kecskeméten, Lászlófalván avagy Szentkirályon; nem jártam nála soha Debrecenben, sem a hortobágyi Zámpusztán, amely pedig olyan meghatározó volt a számára, hogy Nagy Tibor új nevet is onnan választott magának. Új név, új élet. Amikor megismerkedtünk, éppen a névváltás idején, ő ugyan még Zámpusztán tanított, ámde már — nem utolsó sorban azért, sünit itteni élményeiből, gyűjtött anyagából, megélt nyomorúságából megírt — onnan (is) kifelé állt a rúdja. Kifelé fordították. Történt ez az ismerkedés 1964 elején, rögtön azt követően, hogy magam a Valóság című folyóiratnál a szociográfiákért (is) felelős munkatárs lettem. No, nem! Tibor igazán nem azért jelentkezett a lapnál, hogy terepre és témára kérjen tippet magának. Neki nem kellett térképes, célbadobálós tanácsot adni. Ellenkezőleg. Vetette bárhová sors és akarat, O rögtön otthonos volt, nyakig, a hely és a környék ezer gondja-bajában. Ragadt rá a megírni való, mint a bogáncs. Nem hagyta nyugodni. Ebben a kései, postumus kötetében, amely szerencsésebb konstellációk közepette akár az első is lehetett volna, zömmel topográfiailag jól elhelyezhető, debreceni és zámpusztai alapélményeket, figurákat, helyzeteket és történeteket örökített meg. És mint utóbb is, mindvégig, egész élete során, a realizmus igézetében. S morális kérdésektől gyötörtem Azt vizsgálva, hogy az ember hol törik meg. Vagy hol nem törik meg. Ezt rögzítve, azt sem szabad tagadni, hogy nem egy írásában ott kísértenek, a kezdő író némely gyötrelmei-ügyetlenségei mellett — az 1950-es évek második és az 1960-as évek első felében vagyunk! — a „szocialista realizmus” némely kívánalmai. És meghökkentő most, e korszaktól már oly távol — amelyben az ilyesmi nemhogy kívánatos volt, hanem szinte kényszer; ahogyan a parasztra a téeszt, a kisiparosra Bevezető Zám Tibornak az Antológia Kiadónál megjelenés előtt álló novelláskötetéhez. 48
