Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Kelemen Zoltán: Töredék és remekmű (Hamvas Béla: Karnevál)
gyetlenül gyönyörű világa. Ez a temérdek valóság együtt adja ki a realitást, ezért érvényes a sokat idézett mondat: „Divine is only real”. Aki korunkban nem vállalja fel a humort, annak művét nem védjegyzi a múzsák csókja. Maga Hamvas jellemezte úgy a humortalan embert, vagy a humortalan cselekedetet, mint a rossz emésztés egyenes következményét. Mi ez, ha nem svejki, sőt henochi humor és egyszerűség? Ez az a derű, mellyel Bormester Mihály felülkerekedik e világ karneváljának ezer hibáján, magát kívánatosként kellető szörnyű hazugságán, az első világháborún éppúgy, mint saját feleségén. Ezen a ponton a Karnevál hőse Tristam Shandy-vel és Leopold Bloommal tart rokonságot, Hamlettel vagy Velazquez figuráival kevésbé. Hamvasnak abbéli igyekezete, hogy egy ponton túl az egész európai kultúrát regényesítse, nem túl szerencsés. Ki tudja, talán annak a gondolatának a folytatása ez az elv, miszerint a művészet hat a világra, és nem fordítva? Könnyen elképzelhető, hiszen a talán legjelentősebb magyar gondolkodó pályája a gáncsok és buktatók ellenére is állandóan változó, állandóan fejlődő volt, mindig, mindenhonnan képes volt továbblépni, mivel megvolt benne az az alázat, ami regényelméletéből vagy teljesen hiányzik, vagy csak abban a csökevényes formában található meg, amely az egyéni üdvtörténet végső pontján áll. Ti. üdvözülni, de nem személyes célból, hanem az egészért, az egész üdvözüléséért. Nem csak az emberiség üdvéért, hanem a mindenségéért. A kérdés most már a következő: hova vezet mindez? Titanizmushoz? Hübriszhez? A regényelmélet töredékes, nem adja meg a választ. Bormester Mihály halála a válasz a Karnevál utolsó előtti részében. Egy modem regény — mely talán olyan, amilyennek Hamvas a Regény elméleti fragmentumban leírja — itt megelégszik és véget ér Flaubert, Joyce, Kafka leteszi a tollat. Bataille, Martin Amis vagy Danilo Kis számára azonban itt érkezik el a pillanat arra, hogy az egész regény megfordulhasson, hogy új irányba téljen, vagy épp ellenkezőleg: visszatérjen a kiinduló állapothoz, esetleg egy, a kiindulást megelőző formához, hogy helyreálljon a rend, az a rend, melyről Hamvas Béla ír legjobb munkáiban. A főhős halott immár, a cselekmény véget ért, a karnevál azonban folyik tovább. A hús és az enyészet völgye (vallis camis) még számos meglepetést, felderítetlen bűnügyet és családi titkot rejteget egy kíváncsi könyvtáros (!) számára, aki detektív is magánszorgalomból, valamint lehetséges, hogy Bormester egyik inkarnációja, aki azért jelenik meg újra a Karneválban, hogy mindent a helyére rakjon. Ez a tevékenység összekapcsolódik egy könyvtár rendezésével. A könyvtáros, az írástudó a detektív. Az sem lehet véletlen, hogy éppen Hersthal Raimund könyvtárát kell rendezni, azét az emberét, akinek sorsa és élete, múltja és jelene is rendezésre vár. Vidal, a könyvtáros dolga végeztével távozik, a regény véget ér. De ahogy Hersthal Raimund sem lehet megelégedve Vidal könyvtárosi tevékenységével, éppúgy a modern regényekhez szokott olvasó sem lehet megelégedve a regény végével. Nincs befejezve — méltatlankodhatna. Az ilyen olvasó elfelejti, hogy a mű vége mindig benne van már a kezdő futamokban is, olyan a regény, mint egy zenemű (Hamvas egyébként a Karnevál egyes részeit szonáta formában komponálta), ez a regény pedig már utolsó részének felütésétől kezdve folyamatosan véget ér. Tökéletesen megkomponált regény tehát a Karnevál. S ez a remekmű egy lényeges ponton kapcsolható a regényelméleti töredékhez. Ez a pont pedig a konfesszió. A Regény elméleti fragmentum jelentős része foglalkozik a konfesszió, a vallomás fogalmával. A regénynek konfessziónak kell lennie. Bormester Mihály vallomást tesz a narrátornak, ahogy ők nevezik: generálgyónást, és ennek ott, a regényben csakugyan van helye és stílusa. Elméletileg is rendkívül fontos felismerés, csakhogy 42
