Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Fodor András: Paradicsomkert (Lakatos István könyvéről)

Budát, hol „Szentjánosbogarak báljaként”, hol pedig a fenyegető végkifejlet jegyében „élesedő sugarak — zuzos fákon zuhatag — mint / fénykígyót rajzolják meg késükkel az utcát.”

Legalább jelezzük, hogy az egykori első kötet címadó költeménye elé szerkesztett Emlék nemcsak címében nemesedett beszédesebbé (vált az Emlék-bői írás a porban-na), de már az első négy sor kétféle intonációja érezteti a mélyre ható minőségi különbséget:

Mint puha földön a kerék nyoma,

Belémvéste magát egynémely emlék.

Már nem látom, csak érzem. Oh hova Tűntél, Mari? első szerelmem? mennék...

S íme, a minden ízében megváltoztatott, helyretett új változat:

Mint puha földön lánctalpak nyoma —

mint puha alsókarba égetett kék láger számjegy, olyan mély, Mária, olyan éles bennem ma is az emlék.

* * *

A megkapón lelkivé váltott olyan új versek után, mint a Suttogások az éjszakában, vagy mint az egész Pusztulás játékai ciklus, továbbá a változatosan és meggyőzően szemléltetett kisebb versfordítások 70 oldalnyi szedete (Idegen vadászmezők mellett), a gyűjteményes kötet nem előzmény nélküli, de mégis nagy meglepetése, kiterebélyesedő hozadéka a szerző szépprózája, a 230 oldalnyi, Farsang című „Fejezetek egy önéletrajzból.”

Külön kiemelendő az ide csatolt, Kabdebó Lóránttal készült két interjú. Nem árt őket ráhangoló bevezetésül olvasni, mert már belőlük is kiderül Lakatos koraérettségének, magabiztos emberszemléletének, s történetmondó élőbeszédének természetes mágnestere, mely különös varázslattal mindjárt művészi erejűvé is válik.

Már az Elveszett otthonok sorravétele közben rádöbbenünk, hogy akinek a sors igazi epikus tehetséget adott, azt a valóság és a történelmi idő, a családi múlt és a társadalmi beidegződés is bőven szerencsélteti. Hányán mondhatják el, amit ő, hogy Tolbuhin marsall térképe feszült egykori diákszobájában, hogy „Budapest és Bécs elfoglalásának terve” az ő „íróasztalán alakult ki”? S mi több, a Marsall jóváhagyó segítségével mentette meg ifjúkori könyvtárát?

A fontiek után azt is fölényeskedés nélküli jó ízzel adja elő, miként vált Krisztina körúti albérlete az Újholdas költők, írók baráti összejövetelének műhelyévé, vagy éppen Szabó Lőrinc szerelmi találkahelyévé. S hogyan szerezte vissza ő, a lakó, szállásadója, az özvegy katonatisztné nyugdíját saját okmánykutató leleményével és Veres Péter hadügyminiszter segédletével.

A másik interjú (Költészet és valóság) a sokoldalú művészi készség és a mesterek dolgában igazít el bennünket. Szabó Lőrinc döntötte el, hogy Lakatosból költő legyen, de egy tatai tanár (Schadl János) mellett édesapja, a bicskei takarékpénztárigazgató választotta meg jól fia instruktorát, amikor Szőllősy Andrást hívta meg zenetanárául. A Kodály-növendék zeneakadémistát, aki a szertelen kamasznak első nap megmondja: „Holnaptól mást olvasunk, mást játszunk.”.

124