Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből (II.)

festette, s finomművű, könnyű, fél hármat mutató, aranyutánzatú laza női karórája felett a csuklójától igazi aranypihék kezdődtek és vesztek bele a felhúzódó ibolyaszín kabátjának ujjába. Tekintetemmel követtem őket, ameddig lehetett; képzeletben egészen a hónalj sűrűsödési pontjáig, ahol egy időre elbúcsúztam tőlük, mert Éti lehajló nyakából parányi kereszt hullott ki és ott táncolt megbabonázott orrom előtt, alig látható vékony láncán.

— Vallásos? — kérdeztem.- Ugyan már - felelte. — Ki vallásos manapság? Gondolom, úgy igazából. Öregasszonyok, nem?

— Azért akadnak még bőven, nem csak vénasszonyok, ez tény — jegyeztem meg egy bátorkodom megjegyezni-ve\, hadd figyeljen fel Éti szép stílusomra, modoromra, amelyre képes vagyok én, amikor igyekszek. Igyekszem. (Igyekszem a mit?)- Mindegy, én nem tartozók közéjük, pedig nem is oly rég jártam egy darabig a templomba, próbáltam bekapcsolódni a vallásos ifjúság, mert persze, hogy van ilyen, különböző aktivitásaiba, de kizárólag azzal a hátsó gondolattal, hogy talán ilymód sikerül majd eljutnom Amerikába. Nem sikerült, mert nem volt türelmem kivárni.

Éti megint nevetett, miközben visszasüllyesztette a keresztet ruhája rejte- kébe.- Különben a kereszt szegény megboldogult édesanyámé volt - fűzte hozzá.- Mitől halt meg a maga édesanyja? Miben — érdeklődtem.- Baleset, már-már tragikomikus körülmények közt. Nem szívesen beszélnék róla, ha nem kell.

Ahogy felém fordult, leheletéből éreztem: pirított májat ehetett valahol, fokhagymával, ezt azonban kész voltam megbocsátani, meg a cigarettát is, amit utána szívhatott el — meg mindent. Most egész közel voltunk egymáshoz, szinte megérinthettem volna: mindent meg kell bocsátani: még magamnak is mindent. Összes bátorságomat összeszedtem:

— Meghívom moziba.

— Nem túl eredeti — hunyorgott megintcsak csipkelődően —, de jobb híján elfogadom.

— Úgy látszik, a vérében volt a cseszkelődés, akár édesanyámnak meg minden nőnek vidámabb pillantaiban. Mindent összevetve sokkalta vonzóbb jelenség volt nálam, ezért nem egészen értettem, mi kelthette fel érdeklődését irántam, de ezt most sikerült félretennem.

Délutánom elég vegyesen telt el. Kázmér bácsin járt az eszem.

(...)

Nem volt újságom, hogy utánnanézzek, ezért vártnál kellemetlenebbül ért filmforgalmazóink silánynak tűnő portékája, a szokottnál még kisebb választéka, így szinte találomra mentünk be a Proletárba, egy már majdnem városperemi, sötét, izzadtság és padlókenőcs-szagú, dohos kis mozi repedt, csikorgó székeinek szabályos sorai közé, egy sárga, fekete keretes lepedő elé, melyre - a néphadseregünk manővereinek egyes mozzanatait bemutató híradó után - olyan furcsa filmet vetítettek, amitől elállt a lélegzetünk. Egy szerencsétlen férfiről szólt, hadd mondjam el pár szóban, aki egy szép napon váratlanul zsugorodni kezd, s ettől egy csapásra megváltoznak az erőviszonyok. Emlékszem az egyik jelenet szörnyűségére, amitől mindenki szájában megállt a

17