Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Fodor András: Paradicsomkert (Lakatos István könyvéről)
Fodor András Paradicsomkert Lakatos István könyvéről JL &/ itka jelenség, hogy egy írótárs, aki szerencsés, mér-már tüneményes indulás után süllyesztőbe, majd rövid irodalompolitikai szerepvállalás, perújítás miatt börtönbe kerül; ott a műfordítás jármát véve magára, évtizedek múltán nemcsak a megkezdett költői pályát folytathatja, de félévszázadnyi elszánt munkával, türelemmel azt a nagy igényű életművet adhatja közre, amiről ifjúkori becsvágyában csak álmodhatott. „Kora kamaszidőmben — vallja nem régi nyilatkozatában — Babits Mihály volt költő mintaképem, legkedvesebb íróim egyike. Összegyűjtött munkáit tíz sötétvászon kötetben kezdte közrebocsátani az Athaeneum. Tizenötödik esztendőmtől fogva minden karácsonyra, születésnapra ennek a gyűjteménynek a soron következő köteteit kértem ajándékul szüleimtől: érettségiig együtt is volt mind a tíz a könyvespolcomon. Már egyetemistaként elhatároztam, hogy olyan költő akarok lenni, aki ilyen terjedelmű életművet hagy maga után.” (Magyar Nemzet, 1993. VI. 26.) A nagyformátumú, szép tipográfiájú, hatodfélszázoldalas, a Kner-Tevan hagyományokhoz méltó kiadványt joggal nevezi a szerző könyvtára kivételes példányának, címéhez illően pompázatosnak. De aki a barna-zöld kötés mögé is betekint, elmélyed a legalább egy hétre szóló olvasmányokba, meggyőződhet róla, hogy ennek a könyvnek is története van, mondhatnám talán így: egy kivételes alkotói becsvágy küzdelme, többszörös kudarca, önigazítása, ágazódó gazdagodása és összegző reinkarnálódása követhető benne. * * * Bár a háború utáni négy esztendős kapunyitás idején nem volt közömbös, ki mikor léphetett színre, két évvel fiatalabbként elég közelről szemlélhettem Lakatos István indulását. Arról ugyan mit sem tudtam, hogy nagy reményű ifjúként a szomszéd megye székvárosában érettségizett, ám abban a folyóiratban tűnt fel, melyet a legtüzetesebben figyeltem, mértékadónak tartottam, melyben a pályakezdő költőfiatalok közül később a Lakatos utáni legtöbb helyet kaptam. Adódtak életünkben véletlen párhuzamok is. Ugyanúgy ahogy őrá, Arany Toldijának tanulása közben figyelt föl rám (kaposvári) irodalomtanárom. Ugyanott volt egy rövid beavató, áldást adó sétám, beszélgetésem Szabó Lőrinccel. Pár évvel később albérlőként laktam abban a Városmajor úti házban (a jelenlegi Nyugat-Múzeumban), ahol Lakatos Basch Lóránt nyári vendége volt. De mindennél fontosabb, hogy éppen az Eötvös kollégiumi felvétel idején, 1947 júliusában egy eladdig ismeretlen szerző neve alatt ilyesmit olvashattam a frissen vásárolt Válasz-ban:,,— Bíborra, 120
