Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Tüskés Tibor: A "vesztes hős" (Ceruzavonások Fodor András arcképéhez)

cséré a művészettörténet nem ismeri az értékeknek ezt a megkülönböztetését. Még csak azt sem kell mondani, hogy Fodor András a nagy reneszánsz egyéniségek, az uomo universálék egyik kései rokona. A művészi tehetség — talán minden emberi szubjektum — természetes velejárója a kíváncsiság, a kísérletezés, az útkeresés. Minden más, ami ettől eltér, önkorlátozás, mesterséges fegyelem, valamiféle hiány leplezése.

Ez az életmű összetettségével, játékosságával, változatosságával, kaleidoszkópszerű színességével fölszabadít, örömöt ad. Nem ámulatra késztet és megbénít, hanem beavat és fölemel. Nem lenyűgöz, mint a kínai fal, hanem segít, átjár, megtisztít, átalakít, mint a napfény.

Melyek műveltségének forrásai, az életmű összetevői, költői világképének elemei?

Fodor András nem családi hagyományként kapta az idegen nyelvek ismeretét, nem házitanítók, nevelőnők, magániskolák pallérozták tudását, nem korai külföldi utazások nyitották ki világát, nem műkincsek, családi bútorrelikviák, bőrkötésű könyvektől súlyos polcok néztek rá gyerekkorában. Ennél sokkal többet kapott. Kifinomult érzékenységet az értékek kiválasztására, az eleven emberi kapcsolatok megkeresésére és megteremtésére, s erős szorgalmat a fölismert értékek megszerzésére, birtokba vételére. Bartók mondja valahol: a zsenialitás tíz százalék tehetség és kilencven százalék szorgalom.

„mennyi kötődés, tartozás, / kínra, gyönyörre mennyi / boldogtalan követelés” — sóhajt föl egyik versében. Okkal. Gimnáziumi tanára a költő Takáts Gyula. Az Eötvös Kollégiumban Fülep Lajossal taládkozik, és egy életre „a fölvont, páncélba ékelt vállú” várkonyi Don Quijote szolgálatába szegődik. A zene iránti éhségét Bartók titokban hallgatott muzsikájával csillapítja. Már 1949-ben Weöres Sándor költészetének kútjára járhatott: ekkor látja meg először egy ajtó keretében: „olyan volt mint a tetten ért gyerek”. Takáts Gyula révén ismerkedik meg a „víz- renéző” festővel, Egry Józseffel: „Sokszor figyeltem úgy / hogy ő ne lássa”. A nehéz években a Sajkódon remetéskedő Németh Lászlót látogatja... S a személyes találkozásokat kiegészítik a művekkel való találkozások: már diák-korában József Attila verseinek hatása áramütésként éri; 1944-ben a csak kölcsönbe kapott Illyés-kö- tet maga válogatta 100 darabját kézzel másolja le.

S a mesterek mellett a rettenet éveiben, a „közös száműzetésben” választott társakat, barátokat talál. Nemcsak a közös födél, a kollégiumi ebédlő, majd az albérlet falai, hanem a gondolkodás, az erkölcs, a helytállás rokonsága, azonossága köti össze Lator Lászlóval, Domokos Mátyással és az angol Bartók-kutató fiatalemberrel, Colin Masonnal. Amit a „vastapsú imák” korszakában közösen megéltek, akkor is megtartó, összetartó erő marad a számára, amikor már mindegyikük a maga külön útját jáuja.

Ennek a kötődő, barátkozó hajlamnak nemcsak fölfelé és oldalt, a mesterek és a nemzedéktársak felé ágaznak nedvdús indái, hanem a nála fiatalabbak, a tanítványok felé is. Összegyűjtötte már valaki a Fodor Andrásnak ajánlott verseket és azokat a versesköteteket, többnyire pályakezdők könyveit, amelyeket Fodor András lektorált, szerkesztett, válogatott, amelyekhez elő- vagy utószót, ajánlást írt? Könyvespolcot töltenénak meg ezek a könyvek. S össze fogja-e gyűjteni majd egyszer valaki azokat a bátorító, vigasztaló, véleményt mondó, tanácsot, eligazítást adó, más számára segítséget kérő leveleket, amelyeket Fodor András fiataloknak vagy fiatalok érdekében írt? Egyik versében maga mondja: — szabadon idézem — a postáin a leveleket fölvevő ablak előtt a hóna alatt duzzadó levélköteggel megjelenő költőt intézmény kézbesítőjének nézik a sorbanállók.

116