Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Tüskés Tibor: A "vesztes hős" (Ceruzavonások Fodor András arcképéhez)
Tüskés Tibor A „vesztes hős” Ceruzavonások Fodor András arcképéhez JLJ zerkilencszázkilencvenkettőben jelent meg Fodor András Meggyfa című verseskötete. Amikor postán kézhez kaptam tőle a könyvet, május 28-i keltezéssel ezt az ajánlást olvastam a belső címoldalon: „Tüskéséknek: Tibornak, Annának, remélve, hogy Bokor és Szamóca közt elfér még egy Meggyfa is: igaz szeretettel ajánlom: F. Bandi”. A célzás megfejtéséhez annyit kell tudni, hogy Tüskésék Pécsen a Bokor utcában laknak, és a város másik végében, a Donátusi templom közelében, a Szamóca dűlőben van egy frissen telepített gyümölcsöskertjük és rajta egy kis házuk. A szekszárdi Dunatáj negyedévről-negyedévre, folytatásokban közli az Illyés Gyula könyvtárában található könyvek jegyzékét, valamint a könyvekbe írt ajánlások szövegét. A József Attila-hagyaték értékes darabjai a költő által dedikált kötetek. Ezeket a muzeális könyvritkaságokat és a beléjük írt ajánlásokat az irodalomtörténeti kutatás külön számontartja, fontos forrásként kezeli. Azt kérem, hogy aki már dedikáltatott Fodor András-kötetet, vagy abban a szerencsés helyzetben van, hogy a költő által neki ajándékozott, ajánlással ellátott könyv birtokosa, egy pillanatig gondoljon a bejegyzett sorokra. Fodor András egyénisége, személyisége, „arcképe” benne van ezekben a bejegyzésekben. — Mi jellemzi ezeket az ajánlásokat? Nem futószalagon gyártott autogramok, mint amit filmcsillagok és futballsztárok adnak, nem a puszta jelenlétet igazoló, egyetemi indexbe írt professzori láttamozások, hanem a személyiség megnyilvánulásai, és személyhez szóló megnyilatkozások. A megajándékozottról éppúgy vallanak, mint az ajándékozóról. Fodor András egész életműve ilyen. Bármely műfajban szólal meg, szavai mögött mindig ott érezzük egy szuverén egyéniség vallomástételét, s bárki veszi kézbe könyveit, a befogadó, az érzékeny olvasó mindig kivételes ajándékban részesül, azt érezheti, az alkotó hozzá szól, neki beszél. Ez az életmű mélyen őszinte és személyes, megszólító erejű és személyhez szóló. Pedig nagy benne a tartalmi, a tematikai, a műfaji változatosság. Az író érdeklődésének amplitúdója tág. Figyelmének körében sok minden elfér. Költő? Műfordító? Az emlékirat-irodalom, a napló műfajában egy új változat megteremtője? A zene is anyanyelve? Járatos a képzőművészetben? Ért a filmhez, a színházhoz, az irodalmi alkotások elemzéséhez? Szó, zene, kép — írta egyik esszékötetének címébe. így nevezi birodalmának tartományait. Lehetséges, hogy egy „alanyi” költő ennyi mindennel foglalkozzék? Nem gyanús ez a változatosság és sokoldalúság, a figyelemnek ez a szökdécselése? Nem szavahihetőbbek, meggyőzőbbek az egymű- fajú alkotók, sőt csupán egyetlen versforma keréknyomába beállt költők? Szeren115
