Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből (II.)

cetraj, amelyre nem érdemes energiát pazarolni. De mit tudod te? Nem voltál te soha bálnavadász, sosem is törtél te nemesebb vad, vízi behemótok életére! Egyazon dolgokat hajtogatsz te mindig, mint tót a tralalát; gügye kisgyerek a kirakósdijával, lemaradt a nagy magasztos szellemi fejlődésben, ügyetlen kockákból építkezik, véletlenül ledönti - bőg. Nincs kiút, nincs, nincs, nincs... Pedig a kaszli befestése jól sikerült, nem csöppent le seholse, nem futott le, nem bőrösödött meg az olcsó festék, összeráncolódva, mint az elefántbőr, öregemberek fonnyadt krumpliarca, galapagoszi teknősök lebernyege. Tojások a homokban, Robinson-rántotta... Reggelenként a rántották változatos, hihetetlenül széles skálája: rántotta hagymával, rántotta hagymával meg szalonnával, rántotta hagymával, szalonnával meg paprikával, rántotta hagymával, szalonnával, paprikával meg paradicsommal, rántotta hagymával, szalonnával, paprikával, paradicsommal, sajttal meg kolbászkarikákkal - ez a csúcs, utána következik a fokozatos hanyatlás: rántotta hagymával, szalonnával, paprikával, paradicsommal meg sajttal, rántotta hagymával, szalonnával, paprikával meg paradicsommal, rántotta hagymával, szalonnával meg paprikával, rántotta hagymával meg szalonnával, rántotta hagymával, hagyma rántotta nélkül? Egyre hígabb kávék, fellendülő cikóriatermesztés, fináncláb. Bemázoltam a kaszlit. Valójában a kövér könnyeimen felhizlalódó, eltunyuló, az urbánus környezet másságainak rabjává váló, láthatatlan hengerében futkosó, egyhelyben pedálokat taposó egeremnek akartam örömet szerezni ezzel, valamiképp a szabad mezei egerek természetes környezetének májusi színét akartam átültetni otthonunk sivárságába, új színeket pemzlizni „szobánk” karsztszikláira, ő azonban egyből rájött a csalásra, s fitymálva húzta el a szája szélét. így fintorgott egy darabig, azután meg nem jött nagyon sokáig. Valószínűleg súlyos betegségbe keveredett, és ágynak dőlt valahol odalent. Beszállíthatták az underground kórházak valamelyikébe?

Az igazságnak tartozom egy soha be nem bizonyított hipotézissel, mely szerint huzamosabb ideig való távolmaradásában én lehetek a ludas. Mindjárt elmondom, mi történt. Akkor volt ez, amikor — minden józan idegenkedésem és ellenkezésem fehér vérsejtjeit legyőzve — ismét erőt vett rajtam a katonáskodásomból, esetleg még messzebbről, gyermekkorom mélyrétegeiből táplálkozó, engem időnként megrohamozó és leteperő, heves és tűrhetetlen, a longobárd vér lüktetését (?) és nagyapám harcos tradícióit (?) követni igyekvő, leplezhe- tetlen fegyverviselési lázas vágy, roham. Vagy mi lenne.

Említettem, hogy portássá lettem, de nem használhattam fegyverem, ami a feltorlódott indulatok súlyos rövidzárlataival járt esetemben. Elbocsátásomkor, pontosabban: méltatlan, megalázó áthelyezésem — amelyet én nem fogadtam el — tárgyalásán azt is felrótták, hogy egy ízben két gyors figyelmeztető lövést adtam le valaki után, aki felhívásomra nem volt hajlandó megállni, pedig rendben voltak a papírjai — a gyár régi munkása volt, csak egy kicsit süket. Honnan tudhattam én ezt? Habár fiatalabb koromban a megfigyelőképességem különös élességgel működött, nem jegyezhettem meg egyszerre annyi arcot, amikor a fejem már anélkül is tele lehetett mindenféle arcokkal: kicsikkel, nagyokkal, hosszúkásakkal meg laposakkal, főleg bambákkal és kifejezéstelenekkel, hogy ne soroljam tovább, mert mindegyiket felsorolni úgysem tudnám. Honnan tudhattam én, hogy ki az, amikor lehet, nem is láttam soha? Persze elfogult vak védekezés ez, mert szó, ami szó, ha jobban belegon12