Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Illyés Gyula: Dőlt vitorla (Domokos Mátyás sorozata)
Műhelytitkok a közelmúltból Illyés Gyula: Dőlt vitorla Domokos Mátyás sorozata 1 ..........................., JL 956 novemberétől kezdve, a Kádár-korszak irodalompolitikája számára legalább egy évtizeden át a kérdések kérdését az jelentette, hogy vajon „rendeződött- e a viszony” — s hogyan — egy-egy író és az irodalompolitika között? De a nyomdafestékhez jutás, a megjelenés lehetőségét illetően az írók számára is ez a kérdés volt „a tű foka”, s a nyilvánosság kapuján való átjutás minden esetben más és más eljárásrendet tételezett föl, aszerint, hogy kiről, milyen súlyú életművű íróról volt szó, mennyire tűnt tehát fontosnak a megnyerése, pontosabban: a megnyerés látszatának kialakítása, hiszen az író és a politika alkujának a tisztességében „a szerződő felek” egyike sem hihetett. Másfelől nagy szerepet játszott az is, hogy milyen sérelmet táplál, s miért neheztel egyik-másik íróra az irodalompolitika 1956 októbere után, amelynek előkészítésével, kirobbantásával és irányításával a Kádár-féle pártvezetés amúgy is az írókat vádolta, vezető testületét pedig az írószövetség vezérkarában látta, minek következtében 1957. január 16-án a belügyminiszter erőszakkal fel is oszlatta a Magyar írók Szövetségét. író és politika lehetséges kapcsolata rendkívül sajátos módon valósult meg — 1956 után is — a kortársi magyar irodalom vezéregyéniségének: Illyés Gyulának a helyzetében. Paradox módon, hiszen őt életútja, írói pályája, s a két háború közti baloldali mozgalmakban kialakult személyi kapcsolatai egyaránt a „magyar Gorkij” image-jával ruházták fel, aki felé sznobisztikus rajongással fordult a mindenkori kommunista pártvezetés. A rajongás érzése azonban a kikosarazott szerelmes csalódottságával és ingerültségével is vegyült, mert Illyés, mint a „kivárás ravasz prófétája” (egyik nyilvános pártdörgedelmében Horváth Márton jellemezte így a Puszták népe íróját), inkább tartott a magyar szellemi élet „reakciósnak” bélyegzett és hallgatásra kárhoztatott színejavával, ahová személyes baráti és volt folyóiratszerkesztői kapcsolatai is fűzték, mint a zsdánovi szocreál sematizmussal töltött békegalambjaival. S mindehhez járult még az MSZMP szemszögéből az 1950-ben írt, de csak 1956. novenber 2-án — az Irodalmi Újság hasábjain — közzétett Egy mondat a zsarnokságról „bűne” is, amely a forradalom „nemzeti dala” lett, és nem-múló történeti patinát kapott. Az elzordult viszony első következménye az volt, hogy a nyilvánosság kapuja majdnem bezárult a költő előtt; versei, amelyeket az ötvenes évek második felében írt, az asztalfiókjába szorultak. Érdekes lenyomatát őrzi ennek az állapotnak egyfelől Fodor András naplója, az Ezer este Fülep Lajossal, aki a költő hívei és barátai oldaláról jegyezte föl a szemtanú hitelével a szamizdatként olvasott Illyés-versek történetét, másfelől pedig Illyés Gyula Naplójegyzet-ei, amelyek a költő szemszögéből vallanak költői helyzetének gyakorlati kilátástalanságáról. AKossuth-rádióban elhangzott műsor szerkesztett szövege. 54
