Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Herceg János: Oldott kévében
Ezt is alighanem külső mintára fogalmazták, mint valami üzenetet, hogy megértsük, mert maguk közt otthonosan, s az Árpád-kori kicsinyítő képző szorgalmas használatával beszéltek: „csa, cse”: ,,A csikócska nyerítőz”, „Hoz be viszkét ebbeja bögörcsébe.” — mintha ez már nem is élőbeszéd lett volna, hanem valamiféle szürreális lingvisztikái játék! Bartha Katalin a harmincas évek második felében többször látogatta meg őket huzamosabb időre is. Részt vett a munkájukban aratáskor. A mulatságaikban, mert azt remélte, hogy megnyílnak előtte, s majd meséket is hall tőlük, de nem. Pedig még élt Késa apó, a legendás mesemondó, akiről még én is hallottam, utoljára néhány év előtt, mert gyakran ellátogattam hozzájuk. Kórogy és Szentlászló után Harasztiba is, de sajnos mindig sietősen, nem filológiai érdeklődéssel. Mert ők az ötvenes évektől egyre határozottabban nyíltak meg, s kapcsolódtak be távolabbi vidékek dolgaiba. A horvátországi magyarok kultúrszö- vetségének néhány rendkívül agilis embere, mindenekelőtt a sajnos korán meghalt Merki Ferenc irányításával főleg őket mutatta meg a világnak, miközben más, istenhátamögötti szórványokban szervezte meg a magyar nyelv fakultatív tanítását. Népdalaikat viszont Kiss Lajos gyűjtögette, néhányat a Kalangya közölt, a többi alighanem az MTA zenei osztályára került megőrzésre. Az lászlai új majorba Sok bárán van az akolba Sok báránnak sok anyja van Nekem csak egy szeretőm van. A gyűjtő a fríg hangsorra hívja fel a figyelmet, s a szöveg selypítő kiejtésére, „mint a moldvai csángók beszédében”. De hiszen három évig azok is voltak, szegények! Krónikásuk, Bencze Sándor az utóbbi években rendszeresen beszámolt a Du- natáj című hetilap hasábjain Kórogy-Szentlászló-Haraszti eseményeiről, mert mindig történt valami, amire érdemes volt odafigyelni. Szép eredménnyel gazdálkodtak. A népitánccsoportjuk mindenütt feltűnést keltett, közben egész életformájuk megváltozott a változó világban. A félszerekben traktorok és gépkocsik álltak, s a szilárd anyagból épült házak fölött Pécs felé fordult az antenna. Már nem voltak magukba zárkózott árvák. Én mintha éreztem volna, hogy utoljára vagyok közöttük, Harasztiba érve meglátogattam Pozsár Juliskát. Gyári munkásnő volt, s arról nevezetes, hogy amikor a második világháborúban elsőnek megalakult a Petőfi-brigád, ő varrta fel zászlajára az ötágú csillagot. Hervadt virágszál volt már szegényke, nyugdíj előtt állt, s emlékül egy piros-fekete csíkos szőttessel ajándékozott meg engem. Ebből, a szlavóniai magyarok alakulatából nőtt meg aztán a magyar költő neve alatt az a kiterjedt katonai szervezet, amely szabadságot és teljes egyenjogúságot ígért a jugoszláviai magyarságnak. Mindez most olyan, mint az álom, ha így visszanéz az ember, s arra gondol, hogy hova lettek a szlavóniai magyarok, a Kórogy-környékiek és a többiek? S megpróbál hinni benne, hogy nem mindenütt érte ilyen sors a magyarokat. Hiszen a dályai hegyen is meghagyták őket, s a hosszú Bartók Béla utca, ahonnan a Dunán át fél Bácska panorámája mutatkozik meg Gombossal és Dorosz- lóval, még mindig a magyar zenei zseni nevét viseli. 10
