Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Orosz László: Önéletrajz és emlékirat (Keresztury Dezső: Emlékezéseim)
Önéletrajz és emlékirat Keresztury Dezső: Emlékezéseim A könyv, amelyben Keresztury 1936-ig követi életének eseményeit, egyszerre önéletrajz és emlékirat. Önéletrajz, mert egyénisége kialakulásának, fejlődésének, a változó körülmények közti helytállásának, alkalmazkodásainak és szembeszegüléseinek története benne a fő vonulat, de emlékirat is, mert a személyes élményekben az átélt kor is megmutatkozik. Már az ősökről és a szülőkről szólva is kortörténetté s - jellemzéssé tágul a személyes. Keresztury mind apai, mind anyai ágon dunántúli nemesi családból származott, s bár családkutatást nem végzett, az ősök galériájának néhány felvillantott alakja is azt tanúsítja, hogy ezek a nemesi családok sokkal tagoltabbak voltak, mint az egységesítő történetszemlélet tartja. Illyés Gyula Keresztury anyai őseiről, az Eőryek- ről ezt írta: „Ez a név a nyugat-dunántúli fülnek úgy cseng, mint az, hogy Nádasdy vagy Batthyány.” A Keresztuiytól megőrzött családi emlékezésekből azonban az derül ki, hogy foglalkozásuk, életmódjuk, lehetőségeik szerint a társadalom különféle rétegeiben foglaltak helyet az Eőryek: „Sok volt köztük az ügyvéd, de voltak iparosok is.” Az apának, a zalaegerszegi ügyvédnek, majd polgármesternek fölmenői szegény „parasztnemesek” voltak, a jeles írástudó Keresztúriakkal való családi kapcsolatukat homály fedi. A hajdani nemesek a 20. század elejére már a rossz csengésű „úriember” névvel jelöltek közé tagolódtak be, de szét is váltak, akik helyzetüket, rángj ukat igazi nemesi hagyomány szerint a közösség szolgálatának kötelezettségeként vállalták, azoktól, akik az úri mivoltot a könnyebb életre jogosító kiváltságként élvezték. Keresztury ezt írja az apjáról: „Annak a nagy nemzedéknek országos hírnévre nem törekvő, a maga szűkebb világának modernizálásában vezető szerepet játszó tagja volt, amelyet manapság joggal neveznek az »új reformkor« alapítójának.” Anyjának második férjéről pedig ezt: „Munkálkodása abban merült ki, hogy a bőséges reggeli után tíz óra tájt, amikor már a major egész népe a földeken dolgozott, végigsétált a majoron meg a gyümölcsöskertben.” A könyv alcíme: Szülőföldeim. Az első, a valóságos a „porváros”, Zalaegerszeg. Színes képet kapunk nemcsak az akkori kisvárosról és környékéről, hanem múltjáról, hagyományairól és későbbi fejlődéséről is. Kortörténeti érdekességű a város százade- leji társadalmának bemutatása, a kialakulóban levő, asszimilánsokkal jócskán feltöltődő polgári osztályé. „Rossz gyerek volt, kedves Dezső!” így fogadta a miniszterként nála tisztelgő Ke- reszturyt hajdani zalaegerszegi tanára, osztályfőnöke, Mindszenty hercegprímás. Rossz gyerek volt? Az eminensnek induló diák a kamaszkor viharaiban nem találta meg jobbik magát: intőket, rovókat vitt haza, csavargóit, verekedett. Az iskolai tananyagnál jobban érdekelte az akkor az újság ingerével ható mozi meg a könyvek közt még nem válogató mohó olvasás. Életében baljós év, 1918 hoz fordulatot. Apja a háborús évek polgármesteri teendőiben felőrlődve leköszön tisztségéről, a család anyai nagyapja házába költözik, Nemesgu- lácsra, a „Balaton mellyékére”, amelyet Keresztury lelke szülőföldjének nevez. Apja még azon az őszön öngyilkos lesz. Döbbenetes élmény ez a tizennégy éves fiú számára. Ötven év múlva versben idézi föl a sorsfordító, jellemformáló eseményt. Apja élete tragikus halála után válik számára példamutatóvá. „Testi megjelenésemet, főként arcomat anyámtól örököltem, apámtól a szorgalmat, de főként a szellemi nyíltságot, a józan ítéletalkotást, és úgy gondolom, a valósághoz hű képzeletet. Bizonyos, hogy mentői jobban távolodtam tőle az idő és tér valóságában, annál jobban megnőtt jelentősége, példaadása a kötelességtudásban, a kitartó tanulásban.” A budai Rákócziánumban, ahol tanulmányait folytatja, Keresztury a legjobb tanulók közé küzdi fel magát, önképzőköri szerepléseivel az iskola „büszkeségévé” válik. Szellemének „szülőföldje” ez az iskola, még inkább a soron következő, az Eötvös Collegium. Nemcsak növendéke, hanem később tanára, végül igazgatója is volt. A Vallomás a Collegiumról a könyv egyik legszebb fejezete. (Korábbi írás, 1947-ben jelent meg a Válaszban Az élő iskola címmel, megtámadták érte abból az egyre harciasabb bolsevista táborból, amely az Eötvös Collegium szabad szellemét ellenségnek tartotta, s 87
