Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Pomogáts Béla: Búcsú a nemzet tanárától (Három írás Lőrincze Lajosról)
Pomogáts Béla Búcsú a nemzet tanárától Három írás Lőrincze Lajosról I. A nemzet katedráján (Utószó a Megnől az ember szíve című könyvhöz) Ez a könyv, alig rejtetten, Lőrincze Lajos életének történetét foglalja magába. Igaz, nem önéletrajz, noha akad benne bőven önéletrajzi jegyzet, emlékezés. Ki- sebb-nagyobb írások, beszámolók, cikkek és beszélgetések gyűjteménye, belőlük bontakozik ki az, hogy miként élt, mivel foglalkozott, min dolgozott Lőrincze Tanár úr, amióta egy kis Veszprém megyei faluban: Szentgálon megszületett, a pápai református kollégium diákja, majd a budapesti egyetem hallgatója, a hírneves Eötvös Kollégium növendéke lett. A többi már a szorgos és eredményes munka története: tájnyelvi gyűjtéseké, a Nyelvtudományi Intézetben, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságában, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének élén végzett fáradhatatlan munkáé, a rádióban négy évtizeden át rendszeresen tartott nyelvművelő előadásoké, A Magyar Nyelvőr szerkesztéséé, a könyveké, amelyekkel Lőrincze tanár úr, akárcsak nagy elődei, Szarvas Gábor és Kosztolányi Dezső, nemzedékeket nevelt arra, miképpen kell bánni azzal a kényes és gyönyörű hangszerrel, amelynek közönségesen magyar nyelv a neve. Igen, mint igen sok tudós tanárnak, Lőrincze Lajosnak sem „élettörténete”, inkább „munkatörténete” van, hiszen élete azonos a munkájával, kutatásaival, írásaival. Mindig anyanyelvűnk tisztaságán, szavaink épségén őrködött, és mivel a nyelv nem pusztán a tudomány tárgya, hanem a mindennapi életé is, és anyanyelvűnk sorsa igazából nem a könyvtárban: a szótárakban és a grammatikában dől el, hanem az iskolában, a munkahelyeken, az utcán és a piacon, Lőrincze tanár úrnak is ki kellett lépnie a könyvtári csendből és vállalnia kellett a nyilvános közszereplést, mi több, a nyilvános küzdelmeket — egy jótékony, szelíd, mégis határozott és kitartó pedagógiát: a rádióban, a pódiumon, nemcsak az egyetemi katedrán, hanem akár idegenben élő honfitársaink összejövetelein, az anyanyelvi mozgalomban, a nyelvművelés köznapi aprómunkájában, erőfeszítéseiben. így vált belőle a nemzet tanára, aki a nemzet virtuális katedrájáról tanít bennünket édes anyanyelvűnk használatára és gondozására, törvényeire és titkaira. Nehéz nekem elnémítani a személyesebb hangot, ha Lőrincze Lajosról, egyéniségéről és munkájáról szólhatok. Nehéz, mert több mint egy évtized közös küzdelmei, gondjai és reményei kötnek össze vele: az anyanyelvi mozgalom munkájában, amelyet valamikor Illyés Gyula és Bárczi Géza álmodott meg, de amelybe Lőrincze Lajos öntött vért - nemegyszer mintha a saját vérét -, hogy felnövekedjék, működőképes és hatékony legyen. Ültem vele együtt, igen sokszor, az Anya76
