Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Lukácsy Sándor: A közjó papja (Édes János prédikátor életművéről)
Nemzetem! e példát addig kell szabni magadra, Míg pereg a nyelved, melly neked adta neved! Mert mire volt neked itt eddig mondódni magyarnak, Hogyha magad magadat sírba temetni fogod? Amikor úgy el fogsz nyelveddel múlni, hogy egyszer Végre csak egy sírvers fogja mutatni helyed? Amikor ezt fogják olvasni felőled: Ez a föld Egy híres nemzet bús temetője leve. Melly hajdan nagyokat vitt véghez, nemzeteket dúlt, Mígnem vért ontván itt nyere földi hazát. Scithia volt első bölcsője; kijött nagy erővel, Hogy ne sovány, de kövér földbe temesse magát. Édes Gergelyt két fia követte a lelkész- és versfaragó pályán: Albert (1805— 1887) és János. Mindketten kiadták egyházi beszédeiket; Albert, a szerencsésebb, három kötetben (1856-1860); öccsének csak egy kötete jelent meg, 1844-ben Miskolcon; ez huszonhat prédikációt tartalmaz. Egy részük hagyományos vallási témákat tárgyal: Hányféle lelki vakok vannak, Jézus bemenetele Jeruzsálembe, Az egekrei bizalmas föltekintés; mások világi alkalmakra készültek: 1842-iki szükség idején, Iskola-tanító elfogadásakor, Vetési és Aratási tanítás, persze ezek is egyházi szellemben. Minden jeles nap, minden falusi esemény jó volt valamely hitbéli tétel, gyakrabban erkölcsi útmutatás kifejtésére: farsangkor „az okosan nősülő”-ről, hadnagytételkor „a tisztviselő tulajdo- nai”-ról, juhász halálakor „a pásztori kegyes élet”-ről szólt a prédikáció. Édes János hű papja volt egyházának, erős hitű vallástanító. Ezzel együtt: modern szellem. A protestáns egyházi irodalom, előbb mint a katolikus, már a XVIII. században mind több világi - főként természettudományos - elemet vett föl magába, mind több igehirdető tett bizonyságot nyitott és gyakorlatias gondolkodásáról. Ez nem kényelmes elvilágiasodás vagy vallási tunyaság volt, hanem a reformáció alapelvének, a szabad vizsgálódásnak érvényesítése, alkalmazkodás a kor igényeihez, éppen a lelkek megtartása végett: hagyományőrzés ésszerű újítással párosulva. A protestantizmusnak ezen az útján Édes János merészen haladt, és messzire elment. Egy beszédében megrajzolta a prédikátor ideálképét. A jó lelki tanító „a hitben nem ingadozó nádszál”, de „a tudós világban sem járatlan”. „Méltósága pedig egy protestáns pap tudományosságának az, hogy [...] neki közönségesnek kell lennie a tudnivaló minden ágában, csak így védheti ő a vallás igazságait a tudós kétkedők ellen [...]. A század, a kor embere ő, annak szellemét fölfogni, azzal előhaladni fő kötelessége, az időtűi elmaradó pap hasonló az avúlt öltönyhöz, nevetség és megvettetés tárgya.” (305-306. lap) Korszerű, felvilágosult hitvédelem: így lehet összefoglalni Édes János vezérelvét. A hitet védte, nem a Biblia betűjét. A kereszténység évszázadokig rengeteg szellemi erőt fordított arra, hogy a Szentírás minden szavát a hermeneutika eszközeivel értelmezze; Édes János a rációhoz folyamodott magyarázatért. Az ószövetségi törvények a tisztátalanságról ellenkeznek a józan ésszel, sőt a hittel is, mert ami Isten kezétől való, nem lehet tisztátalan; Mózes „emberi mód szerint” rendelkezett, s a tiltás célja egyszerűen az volt, „hogy a nép egészségét megőrizze, hogy a meleg égalj ama tartományiban a ragadó nyavalyákat eltávoztassa”. (145) A bábeli torony építését nem kevélységből határozták el a régi emberek, mint a Biblia mondja, hanem hogy jelül szolgáljon a pásztoroknak a tájékozódásban (62), a kudarc elbeszélése pedig megtévesztő, fölcseréli az okot az okozattal: az építők nem 49
