Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Vikár György: Az előítélet mélylélektana

fejlődéslélektani gyökereit. De azt is feltételezzük, hogy a „más” - pl. a néger, a cigány, a zsidó — kulturálisan és erkölcsileg is más szabályok szerint nevelkedett, mint mi. Hihetjük hát, hogy neki szabad, amit nekünk nem. Szexuálisan nyilván gátlástalanabb. Indulatait szabadabban kiéli, vagy jobban el tudja rejteni, mint mi. Erkölcsi aggályok kevésbé gátolják önző céljaiban. Mindazt teszi hát, amit talán mi szeretnénk, ha a félelem a büntetéstől, vagy a lelkiismeret meg nem gátolna benne. Az előítélet fő képviselője az előítéletes személyiség, de nézeteinek holdudvara sokfelé sugárzik, és egy többé kevésbé elterjedt közhiedelemmel találkozik. A szociálpszichológiai kutatások kimutatták, hogy az előítéletes személyiség lényegében egybeesik az Adorno és munkatársai által 1952-ben leírt tekintélyelvű személyiséggel, tehát az előítélet — egy átfogóbb attitűd része.

Előítéletes személyiségek általában nem keresik meg a pszichoanalítikust, hogy gyógyítsa meg őket. De regresszív állapotok során, mint álmok vagy szorongás hatására támadt kényszerérzések és gondolatok, a pszichoanalitikus is észlelheti olyan énvédő mechanizmusok felbukkanását, amelyek lappangó előítéletek mentén szerveződnek. A fanatizmusról szóló cikkemben már utaltam néhány ilyen esetre. Ide tartozik pl. az a fiatalember, aki ismételten azt álmodja, hogy egyforma emberek, arabok vagy punkok tömegén kell áthatolnia, hogy egy város középpontjába jusson. A város, a ház, a szobabelső általában az anyai — női testet szimbolizálja az álmokban. Ennek a fiatalembernek sok testvére volt. Úgy érezte, anyja őket jobban szereti. Gyermekkora testvérharcokban telt el, ami nem ment lelkifurdalás nélkül. A testvérféltékenység áttétele az arabokra, mentesít a lelkifurdalástól. Az egyforma emberek, az egyéni különbségek elmosása — az ismerős-idegen megkülönböztetésének kezdeti idején normális jelenség — a felnőtt embernél ugyancsak regresszív mechanizmus, amivel az előítéletes gondolkodás bőven él. Említettem annak az asszonynak az esetét, akinek álmában egy zsidó nő jelenik meg a vendégségben hivatlanul, és megeszi a más ebédjét. Ez az álom előre jelezte egy szégyenteljes élmény felbukkanását az analízisében, amikor ő átmenetileg azonosulva férje elveivel egyszer reggeli közben betoppanó barátnőjét nem kínálta meg egy falattal sem. Egy fiatalember pszichoterápiás ülésen arról panaszkodik, hogy nem bírja a zsidókat. Egy idő múlva idegesíti őt a kedveskedésük, ahogy pl. az új munkahelyén a kezét hosszan fogják, kezüket a vállára teszik stb. Pár alkalommal később a homoszexuálisok elleni dühéről beszél. Számomra világos, (noha adott esetben nem volt a paciensnek értelmezhető), hogy a homoszexualitástól való félelme — nem ritka probléma a serdülőkorban — jelent meg a zsidóktól való idegenkedésében. Említettük, hogy a szexuális gátlástalanság vagy túlfűtöttség vádja nem egyszer része az idegen faj, illetve etnikum elleni előítéletnek.

Megfigyelt eseteim nem előítéletes személyiségek, tudatosan nem azonosították magukat semmilyen idegengyűlölettel. Tanulságos, hogy szorongás vagy nárcisztikus sérelem hatására a belső probléma kivetítése mégis egy előítélet mentén szerveződött. Feltételezhetjük, hogy mindannyiunkban élnek bizonyos lappangó előítéletek, amelyeket kontroll alatt tartunk, de amelyek egy történelmi krízishelyzetben, mint a Los Angeles-i volt tavaly, mikor a pánik egy egész közösséget regresszív állapotba sodor, felébrednek és járványszerűen terjedhetnek. A „méreg” fantáziája ugyanis - Kemény szavaival: ez a bősz álmokat

történetekké hazudó képzelődés” — azok fejében született meg, akik féltek, és nem azokéban, akiket ezzel vádoltak. 'A méreg képzetében pedig — amit a magyar nyelv találóan azonosít a haraggal - feltételezhetően egészen korai, ősi táplálkozással kapcsolatos agresszív indulatok és fé-lelmek jelennek meg. így merül

39