Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Csató Károly: Kiáradás (elbeszélés)
zénk, szinte bizonyságát adta annak, mintha a szellem tényleg megvalósította volna önmagát azzal, hogy kiáradt közénk, ebbe az ideáért könyörgő kegyetlen világba, amely már soha többé nem akar tudomást venni róla. A boroskancsóra pillantott, az előtte álló tele pohárra, majd az asztal sarkára tolt alumínium tálcára, amelyen néhány lehányt zsíroskenyér és karikára vágott hagyma árválkodott, s így folytatta: Az erények vajon megvannak-e a szellemben? Körbehordozta rajtunk tekintetét, megcsippentette tógáját, és közömbösen lerázta róla a vodkabűzös, kissé már megszikkadt hányadékot, az egyetlen valós ajándékot, amit Gabrielosz Propédeintész archónsága alatt tanításaiért és műveiért kapott a leírók közössége előtt, kik közül a legtöbben önmagukat dicsérve magasztosultak fel önmaguk és mások előtt, de róluk Plótinosz szájából dicséret el nem hangzott volna soha, ezért is csak örök idegenként élhetett köztük, mert félték, irigyelték szabad szellemét, amellyel mindig rájuk nyitotta a logosz végtelen és fénylő égboltozatját. Közöttük való volt már két évtizede, de soha nem közéjük való. A polgári erényekről úgy vélekedett, hogy törekednünk kell azok elérésére, de csak azokkal nem elégedhetünk meg. Azzal, hogy ezt az alapjában véve platóni gondolatot magáévá tette, szóban és írásban egyaránt hangoztatta, rengeteg ellenséget szerzett a város — mondjuk úgy — szellemileg félszabad polgárai és konvertitái körében is, akik ezt a maguk erényeinek lenézéseként fogták fel, pedig ő azt mondta csak, hogy az ember gondolkodó lélekrésze által valósul meg a belátás, a lélek indulataiból pedig a bátorság, a vágyak és az értelem összhangjából az önfegyelem, s mindezek által az igazságosság, s nem említette nekik a hatalmat, pénzt, politikát, mindazt, amit ők a legtöbbre tartottak, s amiből a legnagyobb mértékben részesültek az istenségek jóvoltából. Plótinosz szerint a lélek a polgári erények által munkál ugyan, de úgy, hogy szolgál vagy uralkodik bennünk, s általuk válunk némiképpen hasonlatossá az Istenséghez, akinek szintén lehetnek erényei, ha azok nem is emberi erények; de mivel mi nem vagyunk istenségek — ezt nagyon nagy gyakorisággal hangoztatta — ő viszont nem ember —, de az erények által mégis hasonlóvá válhatunk hozzá —, akkor annak sincs akadálya, hogy erényeink által ahhoz is hasonlóvá válhassunk, akiben már nincs erény: neki nem kell erényekkel rendelkeznie ahhoz, hogy lelkünk erényekkel bírjon. A magukat szüngrapheusznak tartó grapheuszok, vagyis a magukat írónak tartó írnokok, elöljárójuk, Propédeinthész vezetésével e gondolatokért majdnem megkövezték őt, mivel tagadva látták azt a hitüket és meggyőződésüket, hogy az Istenségekben is csak azok az erények vannak, mint bennünk, így velük teljesen azonosak, aki pedig mást állít, istenkáromlást követ el, asze- beáért pedig tudjuk mi jár a nagy Szókratész és az isteni Platón élete példáján, pedig a halálba és a rabszolgaságba vetés egyetlen igazságot sem tudott érvényteleníteni soha, mert aki azzal rendelkezik, az maga is az istenségből részesül az igazság erénye által. 4. Amikor én, Porphüriosz, Görögországból e városba érkeztem családommal — életem társa az ephezoszi felszabadított tanító rabszolganő, aki bírta egy názáreti Jézusnak nevezett zsidó férfiú hitét, akit Krisztosznak, felkent- nek neveztek az övéi, s aki az Ember Fiaként a szeretet eljövendő királyságát 24
