Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Csató Károly: Kiáradás (elbeszélés)

hirdette a zsidók között, s ezért, mint lázadó gonosztevőt, a nép közfelkiáltással keresztre feszíttette Jeruzsálemben — és leányom még gyermek volt, a világról tudatlan, hitében ártatlan - mié városban itt negédes fogadtatásban részesültünk kezdetben, de nem volt abban őszinteség, sem igaz jóság, sem szeretet, csak hamis kellem, fürkésző ravaszság, a halálra kötelezés láthatatlan erőszaka, amivel erkölcsi gúzsba kötik a jövevényt, hogy szabad polgárból mielőbb klienssé alacsonyodjék, vagy ha nem, hát megpecsételtessék, mint ellenséges idegen, aki a város békéje ellen tör, ezért őt polgárjogaitól meg kell fosztani; sorsa vagy a száműzetés, vagy a rabszolgaság, vagy a halál kell legyen.

A legjóravalóbb férfiú, akit e városban az elsők között megismertem, Kaszt- rikiosz volt. Nagyon tisztelte Plótinoszt, és Ameliosszal, de velem Porphüri- osszal is úgy viselkedett, mint egy alázatos szolga, vagy mintha testvére volnék. Az önzetlen szeretet és a segítő alázat e férfiúban abból a szent áhítatból táplálkozott, amit a líra, a drámaköltészet és főként a filozófia jelentett számára. Abban a rendíthetetlen hitben múlatta élete minden percét, hogy a művekben megalkotott szépség, a filozófia által megismert igazság, úgy ahogy őt, úgy azon nyomban másokat is áthat, megváltoztat, s ezáltal oly fontossá lesz számukra is, mint köznapi életben a kenyér, a pénz vagy a polgárok és a birodalom érdekéből származtatott hatalom.

Plótinoszt a politikusok közül is sokan ismerték, Zéthosz például elkötelezett híve volt, de a szenátorok is sokan hallgatták, Sabinillus és Marcellus Orontius pedig komoly filozófiai műveltségre tettek szert nála. Az pedig, ami Rogatinus szenátorral történt, e városban egyedi esetnek számított, s mint olyan, soha nem is bírhatott a bizonyítás erejével a polgárok számára, bár a filozófia történetében sok példa kínálkozik arra, hogy a gondolkodással együttjáró felelősség arra a döntésre juttatta a gondolkodót, hogy szakítson korábbi életével, Rogatinusnál ez úgy történt, hogy előbb levetette a szenátorok mérhetetlen hatalomvágyát, később elvetette romlott életmódjukat: nem jelent meg a gladiátorküzdelmeken, amelyeken tucatjával ölettek rabszolgákat: nem részegedett le a lakomákon, nem ürítkezett gyermeklányok szájába, mellére, s nem hentergette őket mézbe, tollba, hogy Dionüszosz is sokszor elborzadt volna, amikor a fáklyától fellobbantak. Elmaradt ezekről a — saját szavaival - jövőpusztító lakomákról azért is, mert barátait, ismerőseit sorra megutálta, s kicsapongásaikat látva gyilkos indulat támadt benne, gyilkolni pedig ő nem akart. Undorát azzal küzdötte le kezdetben, hogy a bor mámorába menekült, aztán már el sem ment sehova, hiába küldték érte a gyalog- hintókat, ajánlották fel a legszebb és legműveltebb hetérákat a patríciusok, ő koplalásba kezdett. Ahogy ő maga megszabadult vágyai rabszolgaságából, felszabadította a rabszolgáit — szétosztotta a vagyonát és lemondott tisztségéről.

Amikor, mint preatornak, a nyilvánosság elé kellett volna állnia, nem ment el a Fórumra, hiába jöttek érte a lictorok. Sőt, még saját házából is kiköltözött, hogy ne kérleljék hivatala megtartására. Szegénységben, szolid tisztességben, de odaadó szeretetben élő új barátainál, ismerőseinél húzta meg magát, s naponta csak egyszer evett, akkor is csak éppen annyit, hogy jártányi ereje maradjon, és egészsége kárt ne szenvedjen. Ahelyett, hogy teste és lelke megsínylette volna ezeket az óriási változásokat, köszvénye rohamosan gyó25