Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Körmendi Lajos: Magánkrónikák (elbeszélés)
úton. Az emberek fáradtak, mogorvák, szótlanok. Aránylik a vidék a búzától. A terület, ahol megállnak, gyenge. A kombájnosok reggeliznek. A segédvezető a karbantartást végzi, feltölti a gépet üzemanyaggal, kimossa a levegőszűrőt, állít a kuplungon, intézi a kenést, zsírozást. Ez az első aratása. Közben a szerelők kicserélik a tegnap este összetört görgőscsapágyat. Felszárad a harmat. A kombájnok nekilódulnak. Gyenge a termés, fél napig kóvályog a gép a búzatáblán, mire megtelik a tartálya. „Egy jobb esztendőben nem kellett végigmenni a táblán, máris villogott a sárga lámpa!” — kiabál a kombájnos. A segédvezető bólogat. Azért most is megtelik a tartály nagy nehezen, traktor igyekszik a tarlón, a kombájn mellé áll, zuhog a búza a pótkocsira. Iszonyú a hőség a gépen. Szódát hoznak, isznak. „Én már arattam, amikor a határban még söröskocsi járt betakarításkor. Szekér. Csapraverték a hordót, megálltak az emberek a fa alatt, ittak” — meséli a kombájnos. Mennek tovább. A segédvezető szinte fulladozik a hőségben. Látják, vezetők állnak meg a tábla szélénél, kiszállnak a szép autókból, beszélnek egy-két emberrel, nézelődnek, aztán elhajtanak. Dél van, ebédidő. A kombájnok nem állnak le, vezetőik váltva ebédelnek. A távolban füst emelkedik az ég felé, már égetik a tarlót. Amikor a segédvezető megebédelt, helyet cserél a kombájn vezetőjével. „Arra figyelj, hogy ne fogjál medvét!” - inti őt az öregebb. A fiatalember csak néz értetlenül. „Mit?” „Medvét.” „Az mi?” „Amikor a dob és a dobkosár közé beszorul a búza és a szalma.” „Aha.” Egyre elviselhetetlenebb lesz a hőség. Lassan telik az idő, a segédvezető néha az órájára néz, persze csak lopva. Négy óra múlt. A kombájnvezető időnként felordít, szidja az aszályt. Lassan alkonyodik, hanyatlik a nap. Még mindig mennek. Amikor szürkül, este fél kilenc körül, leállnak, de csak a harmat miatt. A segédvezetőt már a jármű zötyögteti hazafelé. Otthon gyorsan vacsorázik valamit, majd átmegy a szomszédba a menyasszonyjelöltjéhez. Nézik a televíziót. A lány megkérdezi: „Elfáradtál?” A fiú hevesen tiltakozik, aztán lebillen a feje. Amikor felriad, már éjszaka van, vége az adásnak. Csöndesen hazaballag. A csigalépcső Visszavonultak, még mindig. Tudták, holnap Pestre érnek. Kinek hiányozna egy csicskás? — gondolta a férfi. Megszökött. Nyolc napig gyalogolt. Szerzett civil ruhát. Az egyik faluban egy szobában aludt egy orosz katonával. Félt. A kislányát még nem is látta. Haza kell jutnia! Éjszaka megszökött az orosz katona mellől. Kimerültén, soványan, borostásan ért haza. A felesége nem ismerte meg. Elég hamar összeszedte magát. Két esztendő múlva fia született. Újabb két esztendő múlva belépett a pártba, három hét múlva a téeszbe is. Néhány év múlva ismét született egy fia. A felesége megkeresztelte a gyereket. A férfi írt egy levelet a pártbizottságra, közölte a tényt, s hogy nem tudta megakadályozni az asszonyt a tettében, ezért fegyelmi eljárást kért maga ellen, hozzátéve, hogy ebből az ügyből még válás is lehet. A munkatársai röhögtek rajta, s azt kérdezgették, a feleségétől akar elválni vagy a párttól? 1956 októberének végét, novemberének elejét a csutkakúpban töltötte, a felesége éjszakánként ételt vitt neki. Később pufajkás lett, megverte azokat, akik röhécseltek rajta. És másokat is. Gyorsan teltek az évek. A nagyobbik fia 18
