Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Nagy László: Himnusz minden időben (Domokos Mátyás sorozata)
vünk, amely elvtelen udvarlásával nem könnyíti, hanem nehezíti az irodalmi helyzet kibontakozását. „Ha a pimaszság rámdönög” - a Himnusz minden időben címadó versének ez a sora a költő válasza erre az inszinuációra, amelyet néhány hónappal később egy kritika követett az Elet és Irodalom-ban, szimptomatikus érvénnyel összegezve az új hatalom irodalompolitikájának az ítéletét Nagy Lászlóról, régről ismerős hangon: Háttal előre? Nagy László költészetéről (Élet és Irodalom, 1958. évf. lö.sz. Részletek) Nagy László más pályatársaihoz hasonlóan, a szocialista líra felé közeledtében találkozott a sematizmus rémével, s ez utóbbi elől menekülve az előbbit is elhagyta, más utakon keresi költői kibontakozását... A megfutamodó, menekülő hangja ez. Bevallottan büszke és érezhetőn keserű visszavonulás. A Deres majális című kötet azt akarja bizonyítani, hogy nem renegátságról van itt szó, hanem a költő önmagára találásáról, alkati adottságainak kielégítéséről. Nagy László „szimatolja önmaga ősnyomait”... Kétségtelenül új színeket hozó versei melegházban nevelt vadvirágok. ... A mai valósággal szembeni oppozíció szimbolikát termel ki Nagy László költészetében, amely legtávolabbi gyökerével a romantikáig nyúlik vissza... A szimbolizmus a dekadencia küszöbe. S Nagy László olykor átlépi ezt az alacsony küszöböt. Humanitása elvont, s mint ilyen, meglepően kényelmes és mutatós, ezoterikusán sejtelmes... Romantika és szimbolizmus, misztika és spiritiszta ihletettség nyomai keverednek Nagy László költészetében a realizmus és a magas eszmeiség igényével. Egész habitusával hátramutat anélkül, hogy visszafelé vágyakozna. Nem veszi észre: minden keserűsége, sebzettsége abból ered, hogy világnézeti fejlődése megrekedt, szemléletmódja korszerűtlen. Nem leli fel magában a bátorságot, hogy a reális jövő felé tekintsen, de még ahhoz sem, hogy körülpillantson... Egyetlen vágyat serkenthet a becsületes pályatársakban: segíteni rajta, amíg csak képzeletbeli sírverme szélére ülve élvezi a napot. Azok az értelmezői, akik homályos fénnyel állják körül, s a diagnózist eltitkolják előle - nem jó szolgálatot tesznek neki. * Egy esztendővel később, 1959 szeptemberében, Darvas József, a feloszlatott író- szövetség újjáalakuló gyűlésén tartott referátumában félreérthetetlenül meg is fogalmazta, hogy mit vár el a politika ezektől a kiábrándult renegátoknak bélyegzett íróktól, költőktől: „Ezek az írók, költők annak idején egy eszme, egy hit szárnyán szárnyaltak a magasba: ez volt írói létük tartalma... írói, költői szárnyalásuk össze volt kapcsolva a szocializmus ügyével. Sőt, még 1953 után is, amikor már válságba kerültek s helytelen nézetek hatása alá kerültek, még akkor is a köz problémáival való viaskodás adott pátoszt a szavaiknak. Most itt állnak, kiábrándultán, se ide, se oda nem tartozón, s vagy a dacos moralizálás, vagy az időszerűtlenbe való menekülés, az óvatos lényegtelenség útjait járják... Persze azt kérdezhetik - kérdezték is többször: - „Mit kívántok hát tőlünk?”Nehéz erre válaszolni, s bármennyire közhelynek is látszik: kinek-kinek magában kell megtalálni a feleletet. Azt szeretnénk, ha - megjárva a belső szenvedések útjait - visszata94
