Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Nagy László: Himnusz minden időben (Domokos Mátyás sorozata)

lálnának a régi forráshoz, amelynek megzavarodhatott időlegesen a vize, de mégis írói létük éltető nedveit adta...”

*

Más szavakkal, de lényege szerint ugyanezt fejezte ki, vagyis a Rákosi-korszak sematizmusának az apológiáját, Király István is, pár hónappal korábbi, s a modernizmust elítélő elvi-ideológiai tanulmányában:

„Az irodalom, amely a múlt szocialista örökségét folytatva tovább, a fordulat éve táján bontakozott ki, nem valami szégyenfolt irodalmunk fejlődésében... A modernizmus az ellenforradalmat megelőző válságos években nőtt elintézettnek gondolt kérdésekből élő problémává újra. Juhász Ferenc volt az első, aki nem a Sántha család vagy az Apám fénylő realizmusát folytatta tovább: A tékozló ország meghasonlott, vívódó költője lett. S az ő hangváltása csak gátszakító volt. Költészetünkbe beáramlott az el- temetettnek vélt izmusok indázó, vibráló, a lélek lapuló, sötét árnyad felverő képanyaga. ”

*

De vallomásos nyoma maradt annak is, hogyan tükröződik ezeknek a sorsfordító éveknek a lenyomata Nagy László idegzetében:

Nagy László: Életem (1974)

Részlet

... megírtam a Gyöngyszoknyát. Megmutattam később Zelknek. „Ilyen szomorú a helyzet?”Ilyen szomorú, mondtam... A tragédia előtti mozgalomban tán csak verseim vettek részt. Személyem vonakodott, mert glédába kerültem volna azokkal, akik verseimért még nemrég rámfintorogtak és üldöztek is: a másodszori átnyergelőkkel, akik majd harmadszor is átnyergelnek. Tisztelet és becsület néhány kivételnek. (58-ban Szófiában falhoz vertem egy hazánkfiát, mert kezemet véresnek mondta és pisztolyt fogott rám.) A fegyverek dörgése idején és utána is, lefoglalt feleségem betegsége, majd tüdővérzése. Kétfelől értek olyan csapások, hogy még jobban megőszültem... ’57 nyarán egy újság azzal vádolt, hogy 64 ezer forintot szégyentelenül fólmarkolok. Csak szerződésem volt, pénzt csak a hatvanas évek elején kaptam a bővített bolgár népköltészetért... ’59-ben képszerkesztő lettem a Élet és Irodalom-nál. Ez év márciusában Anyám vidám levelet írt, így kezdte: „Iszkáz elesett.” Vagyis beállt a téeszbe. Megörültem, hogy simán történt. Az ötvenes évek elején egy Vas megyei rokonunk fogaival fizetett konokságáért.

*

Ilyen pszichikai körülmények között, kifejezetten a személyére is ránehezedő nyomás alatt szőtte meg Nagy László e nyolc nehéz esztendő verseiből új kötetét; a világ elől lopva szinte, mert féltette — s nem ok nélkül - a Himnusz minden időben anyagát a várható hivatalos közegellenállástól. Ráadásul amikorra elkészült vele; 1965-ben, a „felszabadulás” 20. évfordulójának a megünneplésére készült a politika. Olyan körültekintően, hogy a Kiadói Főigazgatóság 1964 őszéről fennmaradt, s a tárca miniszterhelyettesi értekezletére szánt előtelj esztésében hangsúlyozottan szerepel a következő megállapítás: .Alapvető feladata kiadóinknak, hogy készüljenek fel a felszabadulás 20. évfordulójának méltó megünneplésére... A tervátdolgozás eredményeként egyre több biztosítéka van annak, hogy a kiadók 1965-ben tar95