Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Fehér Ferenc: Fazekasok
gya meg más. De idefigyeljen, nekem mindenféle oxidom vét. Drezdenbű. Most is van még! Az nem kő máma senkinek. Akkó vét a kobáloxid. Hatszáz dinár egy kiló. A kobáloxid. Hatszáz dinár. Újvidéken vettem meg, abba a kisuccába, ott vót egy ilyen jó festéküzlet, a kösségházátú amikó a templomtú kigyüvünk, második, harmadik ház, ojan kis üzlet vót. Ilyen keramika dolgai vótak. Jó ment. Most nem mén sehosse. Nem kő senkinek semmi. Nézze, ha ezeket a kis korsókat ki nem festi, össze-vissza nem pingálja az asszony, akkó nem tuggyuk elanni. Mutasd meg, édesanyám, hogy mit csinálsz. Május tizenkettedikén lesz hat évje, hogy összekerű- tünk, mer az első feleségem meghalt. Ez az asszonyom bodolai születésű vót, az első urával Vörösmarton élték le az életüket. Tuggya, az asszony korán elszakatt onnan. Elgyütt onnan még ojan tíz-tizenkét éves korába. Csak annyi, hogy ott járt iskolába... Sajnálkozik néha, hogy még valakit tunnék tanítani talán... Ha vóna ojan fiatal, aki szeretné ezt a mesterséget, akkó még azé mutatni tunnék nekik. Eccé vót is itt egy fiatalember. Ketten vénának vagy hárman, hogyha megtanítanám űket. Akkó azt mondtam, igen, megtanítlak, semmit nem köll fizetni, azé, hogy a szakmát megtanítom, csak annyit tegyetek, hogy hozzatok egy kocsi fődet... Feketét meg sárgát.. Hát azúta a tájunkra se gyünnek, úgy megijettek. Hogy hova lettek a régi munkáim? Vót mindegyikbű. A palláson. Kérem szépen, amikó az első feleségem meghalt, vót kétszáz darab cserépedényem a palláson. Gyönyörűbbnél gyönyörűbbek. Mindet félretettem. Az élet során. No és akkó meghalt a feleségem, s minden emléket elvittek a rokonai. Mondtam nekik, válogassatok a palláson, vigyétek. Két-három kombivá meg is rakottak. Három korsóm maratt, azt nem adom már el. Hozd be azt a korsót, anya. Azt a nagy feketét. Első osztájú. Én csinátam. A határba ha ezt kivitték, köröskörű izzatt, addig vót a víz, de ki nem fojt. Hűvösset lehelt. No most ezek a... bocsánat, hogy így mondom, ezek a fazekas cigányok, onnan lentrű, ezek ökrökkel hozák a portékát, de ha az ű korsójukba beleteszik a vizet, már ki is folyik, mire kiérnek vele a határba... Mert ritka a foggye. Nem cifráztam én ezeket a fekete korsókat! Síma vót. Nem is karcóztam bele semmit. Nem is követelték az emberek. Ugye, ez a fodekre ment. Ott meg csak a munka, a veríték. Nem cifrákodtak a mi parasztjaink. Azok megfogták a dolgok végit. Nézze, ez egy régi formájú parasztkancsú. Az utolsók közül. Hetvenben csinátam. Ezt meg hányban is? Legyen szíves, olvassa le a fenekirű. Úgy van, ötvenháromban. Ez egy szép zöldmázos boroskancsó. Elmentem eccé egy pincébe, Vörösmartra. A Szloboda Józsihoz. Négy hold szőlleje vót neki. Megkínát borral. Ej, mondom, Józsi bácsi, mondom, ijen kancsúja van? Aszongya, van. De te ijet nem csinász. Megfogtam a kézit, belevágtam, mondom, mennyit ád, ha készítek. Aszongya, adok tíz liter bort. Mondom, idefigyejen, két hónap múlva megkapja. Meg is csinátam. Rá is írtam, belekarcótam, hogy ezt én csinátam. Aszongya, jó, hogy belekarcótam, mer nem tunná másképp, mejik hunnan van. Annyira testvérek vótak. A vörösmarti kancsúval. Ebbű csak ezt az egyet csinátam. De máskülönben rengeteget. De elat- tam. Idefigyeljen, édes öcsém, ezek a németek mindent el akartak vinni. Mindent, no. Má félek, mikó énhozzám gyünnek. Hát nem adom oda, no. Nem adom. Azt hiszik, hogy a márkájukkal megvehetik az emléket is. Nem adom. Három korsóm maradt. Azt nem adom már. Úgy sajnálom, hogy rettenetesen, azt, amit a pallásrul elvittek. Pedig mind féretettem. Ez, majd meglássa, németországirúl készült. Azt mondták, hogy ezt nem tudom megcsináni. Ereggy, hozd be a másikat is. Megcsiná- tam. Ződ oxiddal. Meg braunstam van benne. Ez keverve van. Az a zöld boroskan- csú pedig fehér masszával van leöntve... akkó tettem bele a ződbe feketét, meg ződ oxidot, és avval öntöttem le, azé ijen ragyogó gyönyörű. No, most még azt akarom magának mondani... Vót az a domatyinszki rád. Tuggya? A háziipar. Akkó itt vót 85
