Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Fehér Zoltán: „Urak dolga és passziója” (írás és olvasás régen egy kétnyelvű faluban)

niel katona korában másolgatott össze minden valószínűség szerint különböző forrásokból.

Ez a füzet a felsoroltak közt szereplő utolsó két szövegen kívül egyetlen parasztköltő műveit tartalmazza, s UJVARY Zoltán műfaji kategorizálása szerint leginkább a háborús versesnaplónak felelne meg.29 Itt azonban az egyes költemények címeket kapnak, nincs különösebb jelentősége az események időbeli sorrendjének, ugyanakkor ezek megjelenítésével egyenrangú a költőt feszítő indulatok kifejezése.

Ki lehetett e versek költője, az a Haszunek Ferenc, akinek neve a legtöbb költemény alján olvasható? Jóformán semmit sem tudok róla. Verselése alapján „parasztköltőnek” nevezném, pedig akár iparos mester is lehetett. Egy helyütt a neve után a Szekszárd városnév található, talán „odavalósi” volt. Katonacimborája, Ku- pusz Dániel, aki verseit megőrizte, már meghalt, nem adhat róla felvilágosítást. Annyi bizonyos, hogy együtt vonultak be katonának 1944-ben, s Dániában, amerikai fogságban érték meg a háború végét, s nyilván együtt is jöttek haza. Én afféle olvasgató embernek képzelem el, aki ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy szavakban megfogalmazza, sőt írásban is megörökítse mindazt, amit a háborúban átélt. Valószínű, hogy bajtársai szívesen hallgatták, olvasták verseit. Sokak számára ő testesítette meg a „költő”-t. Népszerűségét bizonyítja, hogy íme, katonacimborája, Kupusz Dániel egy füzetrevalót lemásolt költeményeiből.

E versek általában nem „nóták”, tehát nem énekelhetők. Az egyetlen kivétel az Igaz versek fejezetben található „Gondolat, mely hazaszáll” címmel. A magyarnóta- szerű négysoros strófák harmadik versszakában nyilván minden, e verset lemásoló honvéd a maga falujának nevét írta be.

Látlak-e még Bátya község poros kis utcája Ragyog-e még Bátya község fénylő napsugárban Házunk előtt áll-e még az illatos akácfa Hallatszik-e még az felett a vadgalamb sírása

„Az újév” c. versében azt mondja el, hogyan vonult át alakulatuk újévkor Pozsony városán. A város magyarjai cigarettát szórtak soraik közé az emeleti ablakokból, enni-innivalóval kínálták őket, kezüket szorongatták, testvérnek nevezték őket, sírtak örömükben.

Amodtan üveget hordják párosával A kosár is tele van tortával, almával Kínálják a népet, egyen-igyon, testvér Rakja meg a zsebét, amennyi csak elfér.

Egy pozsonyi lány így marasztalja az egyik bakát:

Vagy hát megkérem, maradjon itt nálunk Ne tegye át lábát a magyar határon

Mire a honvéd:

Nem tehetem, lányka, bármennyire bántja Csak bujdosó lennék a saját hazámba

29. UJVARY Zoltán: Népi kéziratos verseskönyveink. (In: Műveltség és hagyomány I-II. 1960.)

78