Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Fehér Zoltán: „Urak dolga és passziója” (írás és olvasás régen egy kétnyelvű faluban)

Habár semmi kedvem inenni még nyugatra Fájdalmat szerezni a meglévő bánatra

Breslauban 1945. január 15-én született ,A halál közelében” c. versezet. A remény- vesztett honvédség itt már csak munkaszolgálatos feladatokat lát el.

Kemény hideg, sivár a táj / kedv nincs dolgozni, de muszáj / Csákány, lapát, ez a mi fegyverünk / ezzel állítjuk meg, ki jő ellenünk. / Futár jő nagy sebbel-lobbál / magyaráz is ijedt arccal / gyerünk haza, gyerünk vissza, / város alatt jön a muszka. / Fele sem volt ennek tréfa / véget ért a kínos munka. / Csákány, lapát nem kell nekünk / egy a fontos az életünk. / Ahogy jöttünk egymás után / a nép menekült he- gyén-hátán. / Beértünk a laktanyába / ebédosztás hamarjába. / Futkosás és sírás- rívás / a civil nép mint a rontás / szaladt jobbra, szaladt balra / átkot szórva a muszkára. / Az ebéd nemigen ízlett / mert mindenki izgatott lett. / Repülő búg, ágyúdörgés / most leszen tán a földrengés / Most jön három orosz rata, / most lészen a szörnyű csata. / Süvítve zúg, mintha sírna / vagy üvöltene a sziréna. / Bomba süvölt nemsokára / robban a szemünk láttára. / Mint a villám, lefeküdtünk, / pedig nem szólt senki nekünk. / Másik robban, majd harmadik / a ház bomlik, összeomlik. / Jaj, Istenem, mi lesz velünk, / itt mindnyájan elveszünk. / Halálsikoly és jajgatás / vérszenny száll fel vagy sóhajtás. /... Indulásra készülni hát / ne várjunk hát másik csatát. / S a fáradt nép még az éjszaka / messze elért a sok baka / 56 km!

„Hiszem, tudom és vallom” című verse a kor politikai zsargonját idézi, de a vers refrénje - „én hazamegyek” - konok elhatározást fejez ki.

Az „Elő halottak” c. költemény dátuma valószínűleg tévedés. (1945. március 8-án még tartott a háború Németországban.) A versben a nyugati magyar hadifoglyokról ad hírt, akiknek sorsáért a felelősség kérdését is szóvá teszi.

Meghaltunk, igen úgy üzenték / hős honvédek, a szegény leventék / Nincs több magyar, ki menne haza / pedig, ha volna, Istenem, jó lenne / Ha tudnátok, hogy húszezren vagyunk / kik élünk és menni akarunk. / /... / Firkád még hajnala az igazságnak / lesz még megtalálása a nagy gazságnak. I Lesz ott „mea kulpa”, lesz ott erős bánat / fájni fog az nagyon, ha nem lesz bocsánat / ha beszélni fognak az élő halottak...

Hasonló gondolatokat tartalmaz a „Hazamegyünk” c. vers. Benne már határozottan szembekerül egymással a hazamenni készülő legénység, és a maradni akaró tisztikar.

Urak, ti csak maradjatok, meleg tán a kenyér, / amit most a germán hajít elétek is, fehér / Urak, ti csak maradjatok, ha úgy gondoljátok / jó itt élni germán földön, mi számunkra átok. / Árvák többé nem leszünk, még ha senki sincsen / Urak, ti csak maradjatok, velünk lesz az Isten.

Tartalmaz a füzet még egy verses (rímes prózás) legenda mesét, amely azt mondja el, miért olyan nehéz a katona élete. Jézus ugyanis csupa könnyítést rendelt a bakáknak, a nagyot halló Szent Péter valamennyit elírta, így még súlyosabb lett a teher. Pl. „Jézus mondta: legyen feketekávé, szalonna / Péter úgy írta: feketekávé szaladva...”

Egy bátyai disznótoros alakoskodó, dramatikus, alamizsnagyűjtő szokás szintén kapcsolatban van az írásbeliséggel. A szokás neve „fásánga”, arra utal, hogy eredetileg farsangi mulatságokban adhatták elő. A disznótorba betoppanó maskaráktól, a „fásángos”-októl megkérdezik: „Van-e passzus?” „Hun a passzusotok?” „Akkor kezdtek hülyeségeket olvasni. Le volt írva. Arra nem emlékszem, mer volt, amikor rondaságokat írtak. Olyan hülye községet mondtak, amilyen nincs, vagy a meséből vették ezeket a helységeket... Hetedhétország... meg ilyenek. Nem versben mondták” - emlékezett Guzsván Mihály. Maros Péter szerint „A passzusokat a dédnagy- papától, szomszédoktól tanultuk. Elmondták nekünk és leírták nekünk ezt a szöve79