Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Fehér Zoltán: „Urak dolga és passziója” (írás és olvasás régen egy kétnyelvű faluban)
meg kell tartani, ahogy a törvényt, amit végre kell hajtani...” A népi varázsló eljárások között az írás is szerepet kap. Ennek emléke tükröződik a következő esetben. 1952-ben házigazdám, Szarvas G. János a rá kivetett hatalmas adó láttán keserű tréfával így fakadt ki: „Majd elmegyek a Dunára, ráírom a jégre. Az elviszi.” * A néprajz a népi kultúrát elsősorban abból az aspektusból vizsgálta, hogy mi az benne, ami szóval és megmutatással hagyományozódott. Amikor azonban a műveltségi javak eredete kerül szóba, figyelembe kell vennünk a magas és mély kultúra, az írásbeliség és a szóbeliség kapcsolatát. Az egységes magyar kultúra, „amikor még ugyanaz a dal zengett a várban és a kunyhóban”2 a 18. század végére megszűnt. Addig szoros kölcsönhatásban állt a népi és a nemzeti műveltség. Itt kereshető a Féja által „magyar antikénak nevezett fogalom, amibe beletartozik a népköltészet és a magas kultúrának azok az elemei, amelyek vele az udvarházak, az egyház vagy a ponyvairodalom révén kapcsolatba kerültek. „A falu mentette meg a tradíció folytonosságát” — írja KODÁLY.3 Az írásomban bemutatott szövegek irodalmi, félnépi (átmeneti) és folklór (szóbeli) jellegűek, de valamennyi a bátyai népi kultúrába integrálódott. A falu kétnyelvűségéből következően magyar és rác nyelvűek. Ezek közül a rövid szövegek alkalmiak vagy rendszeres feljegyzések, prózaiak vagy verses formájúak, használati tárgyakon, illetve imakönyvekben, hivatalos iraton találhatók. A hosszabbak közül mindig másolatok a daloskönyvek és énekeskönyvek, börtönkönyvek (vőfélykönyv Bátyán nincs); önálló alkotások viszont a levelek, az önéletrajzok, a paraszti versírók alkotásai és a „passzusok”. A község népi kultúrájában szerepet játszó nyomtatványok nagy része vallásos jellegű: imakönyvek, vallásos olvasmányok, imacédulák, vallásos ponyvák. Ezek mellett nagy jelentőségűek voltak a csíziók, kalendáriumok, ponyvaregények (betyártörténetek, Genovéva históriája), mesekönyvek, és egy nagyszerű múlt századi tankönyv, a Hármas kis tükör. Némelyike ma is megtalálható, másokról csak a népi emlékezés tud. Az imakönyveket búcsúkban vásárolták kegytárgy árusoktól, de sokszor a plébánián is árultak ilyeneket. A gyerekek karácsonyra vagy bérmálásra kapták első imakönyvüket. A csíziókat, ponyva nyomtatványokat vásárok alkalmával szerezték be. A vallásos könyveknek megbecsült helye volt a házban. Az első szoba „sublak”-ján tartották, ott, ahol más szentelmények is helyet kaptak, így a Szűz Mária és a Jézus szíve szobrocskák, a rózsafuzér és a szentelt gyűdi gyertyák. Templomba menet a férfiak a bal hónuk alatt vitték tiszta zsebkendővel letakarva. A nők derék magasságban maguk előtt összekulcsolt kezükben tartották vasalt zsebkendővel és rózsafüzérrel átfogva. A csízió vagy később a kalendárium a tükör sarkán lógott madzagon. A betyár-regényeknek akár a szalmazsák alatt is jó helyük volt. Az első világháborúig újságot alig olvastak. „Az az újság, amit hallunk” - mondták. M.-né Harangozó Erzsébet emlékszik arra, hogy az 1920-as években vasárnap délutánonként egy kocsma előtt gyalogszéken üldögélő férfiaknak valaki mindig föl- olvasta a kalocsai újság híreit. Egyszer valami félreértés miatt hetekig vitatkoztak azon, hogy „az egyleti tagokat meg akarják adóztatni.” Az elöljáróság hirdetéseit ré2. KODÁLY Zoltán: A magyar népzene (In: Visszatekintés I. 20. Bp. 1974.) 3. Uo. 63
