Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Fehér Zoltán: „Urak dolga és passziója” (írás és olvasás régen egy kétnyelvű faluban)
Fehér Zoltán „Urak dolga és passziója” írás és olvasás régen egy kétnyelvű faluban M i. WJL int községi könyvtáros évek óta tapasztalom az olvasók számának rohamos csökkenését. Felnőtt - az is inkább nó' - ritkán téved be a kocsmává züllött előtéren keresztül a könyvtárba, de a gyermekolvasók száma is fogy. Tizenkétezer kötet várja hiába a falu kétezer lakosát. Mintha túlkínálat lenne könyvből. Az elmúlt évtizedek kulturális politikája, amikor irodalom címén adták el a politikát állami dotációval, mindenféle olvasási igényre károsan hatott. Ma már nem azért fordítanak hátat a bátyai emberek az olvasásnak, mert többet dolgoznak, hanem azért, mert kulturális szükségleteiket szinte teljesen kielégíti a rádió, és foként a televízió. Az „elektronikus szóbeliség” hajnalán vagyunk, miközben népünk nagy tömegei még az írásbeli kultúráig sem jutottak el. Az iskola pedig már a 18. század eleje óta próbálta elhinteni, majd 1868-tól egyre erőteljesebben terjesztette a magas műveltség elemeit. BALOGH István kitűnő tanulmányából láthatjuk, hogy a 19. század magyar társadalmának középrétege inkább sokallta, mint kevesellte azt a tudás- mennyiséget, amit a parasztság az iskolában megszerezhetett.1 S ebben megegyezett véleményük a falu népének véleményével. Néprajzi gyűjtéseim során sokan elmondták, hogy szüleik büntették őket, ha könyvet láttak a kezükben. Csak titokban olvashattak. Az elemi iskolai bizonyítványnak sem volt nagy becsülete. Hányán, de hányán hagyták benn az iskolában értesítő könyvecskéjüket még az 1950- es években is! Amire ugyanis az iskola felkészítette tanítványait, annak nem sok hasznát vették életük során. Az életre a család készített föl. Itt nevelődött bele a parasztgyerek abba a kultúrába, amely évszázadokig szinte mozdulatlan volt, s elemeit ő is ugyanúgy adta át gyerekeinek. Az iskola szükségességét a falu népe már régóta nem kérdőjelezi meg, hisz ez az a kapu, amelyen keresztül az ifjabb nemzedék kitörhet szülőföldjéről, megtagadhatja a biztonságos, de nehéz és sok kötöttséggel járó paraszti életformát. Az írás és olvasás az urak dolga és passziója volt. A 18-19. századi bátyai végrendeletek, egyezség-levelek alján, az aláírás helyén legtöbbször keresztet látunk. Magát az iratot a községi nótárius készítette. A faluban hittek a kimondott szó igazságában, de varázserejében is. Ezért az á- tok, a rontó és gyógyító ráolvasás rituális cselekménynek számított egy szóban megkötött egyezséghez hasonlóan. Az írás a parasztember számára még szentebb volt, mint a szó. Móricz Rózsa Sándoréban még a nemesek is így álmélkodnak Petőfi mágnásokhoz írott versén: „Lehetetlen, hogy ez a sor le legyen írva. Tollal, tintával, ahogy a szerződést írják, amit 1. BALOGH István: A paraszti művelődés (In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. Szerk.: Szabó István. Bp. 1972.) 62
