Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
kezdték, hogy ne féljek, épp csak mondanának valamit, és máris mennek. De akkor beügetett Bill Rogers is. Mert ő lóháton jött. MEACHAM: Vagyis a három indián gyalog? AMOS: Ahogy mondja. Kicsit furcsállottam is, de... JIM: Mert a mi lovainkat fenn hagytuk az erdő szélén a többieknél. Mivel csendben akartunk jönni. BILL: Gondolhatjuk, milyen szándékkal! JIM: Nem tudhattuk, nincs-e Amosnál valaki, akivel jobb nem találkozni. AMOS: És akik fönn maradtak? Összesen hányán voltatok? JIM: Kilencen, Amos. Jimmel együtt. MEACHAM: Na, igen. Ez az a kilenc gyilkos és gyújtogató, akikről annyi szó esett. FRANK Kilenc szerencsétlen, akit gyilkossá tettek. AMOS: És mind hozzám akartatok eljönni? JIM: (kínlódva) Jim úgy gondolta, hogy te... Jimék mind úgy gondolták.... Mert te ismertél minket. És mert lelőttetek egy asszonyt, meg egy gyereket... Nem te, Amos, és nem is ők (a fiúkra mutat), de a tieitek, és... Jimnek valamit csinálni kellett. MEACHAM: Csinálni? Hm... Nem akartatok ti valakit mégis megölni? FRANK: Ezen talán nem is kellene csodálkoznia. Éppen magának, aki... MEACHAM: Lehet, hogy igaza van, Frank, de... Mindegy, elég legyen annyi, hogy ezek hárman megérkeztek, aztán Rogers is. És éppen ő érkezett meg. AMOS: Hát éppen ez az. Mert hogy ismertem. Tudtam róla, hogy mindig ágált a mo- dokok ellen. Gyűléseket szervezett, hogy telepítsék ki őket innen, meg minden. BILL: Istennek hála, nem is hiába. Még ha ezért ki is nyiffantam. AMOS: És ahogy rögtön gondoltam, beléjük is kötött mindjárt. Hogy mit akarnak itt, hogy takarodjanak. MEACHAM: És ők? Jim meg a másik kettő? AMOS: Főleg Jim. Mert főleg ő beszélt. Úgy emlékszem, tényleg azt mondta, hogy csak mondani szeretnének valamit, és máris elmennek. De Bilinek ez is sok volt, és... őszintén szólva én is azt szerettem volna, ha máris elmennek. Még ha próbáltam is velük szépen beszélni. Hogy máskor talán majd még beszélgethetünk. Na meg a Bili Rogerst is próbáltam csitítani, de ő azt mondta, hogy az a „máskor” majd sohanapján lesz, és... Azt hiszem, a Jim ekkor rántotta ki a pisztolyát, talán egy fél pillanattal előbb, mint a Bili, mert azért az ő kezében is ott volt a pisztoly, amikor lefordult a lováról. MEACHAM: És azután, Mr. Stevens? Próbálja meg folytatni! Egészen addig a pillanatig, amíg... AMOS: Aztán fölemeltem a szekercét, nem is tudom, miért, de fölemeltem... és azt hiszem, ekkor... akkor aludt ki a gyertyám lángja... MEACHAM: Meg bizonyára a fiúké is...? BOB: Hát, nem sokkal később... TOM: Meg az enyém se nagyon... De én föl is ébredtem... Azóta meg egyre az ébredést várom. (Családja felé fordulva) Mert tudom, hogy ez úgysem igaz... ezért jobb, ha mielőbb vége... AMOS: Azért mi továbbra is melletted vagyunk. MARTHA: Mit vétettünk, fiam, hogy nem akarsz látni többé bennünket? BILL: (foga közt morogva) Azt kérdezné inkább, mit tettek vele. TOM: Látni akarlak, de... Meg folyton látlak is, csak... Van úgy, hogy elűznélek benneteket, és van, hogy menekülnék tőletek. Csakhogy hiába. Mert ti sokszor meg akartok fogni és elvinni magatokkal.... máskor meg én nyúlnék felétek, de csak a kezem lesz véres. Most is tudom rólatok, hogy itt sem vagytok. AMOS: Pedig veled maradunk. 18
