Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
KINTPUAS: így. De aztán elmenekültünk. Mert tudtuk, hogy a katonák visszajönnek. MEACHAM: Te meg, Jim, egy kisebb csoporttal, a Modoc Rivernél. így volt? JIM: így. És akkor ott közénk lőttek. (A két indián nőre mutatva) Láthatod, Meacham, a halottjaink itt vannak. És most már azt is tudjuk, hogy (Bilire mutatva) ez volt. És Jim sajnálja, hogy nem tudja újra megölni. MEACHAM: Vagyis ti azután mentetek a Stenvensék tanyájára, hogy ez a sajnálatos eset... (a két modok nőre nézve), hogy őket megölték. JIM: Igen, Meacham. De nem azért, hogy őket megöljük. Hanem mert Jim úgy érezte, hogy... hogy elmondjuk, ami történt. A barátainknak. Amit az ő népükből valók velünk csináltak. (Bilire mutatva) De ha ő nem jön oda... MEACHAM: (Amoshoz) De azért ön megijedt tőlük, Mr. Stevens? AMOS: Egy kicsit igen. De azért álmomban se gondoltam volna, hogy éppen ő... ő, aki annyit ült nálam, és esténként annyit hallgatta, ahogy bendzsózom. Hiába, na, az ember sose tudhatja, mi lakik bennük. BILL: Úgy köll nektek. Aki ezekkel közösködik, meg is érdemli. AMOS: Attól félek, ha nem ők ölnek meg, te teszed meg helyettük. BILL: Nem öltelek volna meg, Amos. Asszonyokat és gyerekeket pedig nem szoktam ölni. FRANK: Feltéve, hogy nem halottak már, és nem indiánok. MEACHAM: Halottakkal tapintatosabb is lehetne, Frank.... (Emeltebb hangon Amoshoz) Egyszóval, Mr. Stevens, amikor ez a Jim, meg úgy tudom, még két társa, megjelent önnél, és ön megijedt tőlük... AMOS: (Bilire) Tőle is megijedtem. Vagy inkább az egésztől. Hogy így összejöttek. Nem annyira attól féltem, hogy minket, hanem hogy egymást ölik meg... És mert fegyver se volt a kezem ügyében. Legfeljebb (fölemeli az ácsszekercéjét) ez itt. Mert hogy épp új karámot ácsoltunk volna a borjaknak a fiúkkal, amikor ezek, Horgos Jim, meg még kettő, megjelentek. De hát ők puskával voltak. BILL: Meg pisztollyal is, de azt nem láttam, csak a puskájukat. És tudtam, hogy amíg azt leakasztják magukról... (Jimhez) Ez volt a szerencséd, te patkány, különben nem lettél volna gyorsabb énnálam. JIM: Jim is tudta ezt, mit gondolsz, te kígyó? Ezért tartotta a kezét az inge alatt, ezért tudott egy patkányt megölni. BILL: Elhallgass, te féreg, mert.... (Újra neki akarna rontani, akárcsak Jim is, de:) FRANK (közbelépve) Attól félek, ezzel még vámotok kell (erélyesen hátrább lökve Jimet), amíg egyszer ezt is föl nem akasztják. MEACHAM: De hát csak úgy egymásnak estetek? Rögtön, ahogy találkoztatok? Valamit csak mondtatok is egymásnak? JIM: Mondtunk, igen, és... BILL: (Jimmel egyszerre) Amikor megérkeztem, ezek... (rárivall Jimre) Nem fognád be, ha én beszélek?! JIM: Jimet kérdezték! És nem te ölted meg Jimet, Jim ölt meg téged! BILL: Miért nem az áldozat beszélhet? Miért a gyilkos? JIM: Te is gyilkos vagy, és előbb voltál az! (Még mindig fenyegetőn állnak egymással szemben) MEACHAM: (ingerülten) Úgy látszik, hasztalan volt a figyelmeztetés, hogy tartsunk rendet.... Mr. Stevens, ön csak áldozat, de nem gyilkos is. Jobb, ha ön mondja el, hogyan is történt. AMOS: Hát ahogy mondtam. Először Horgos Jim jött, meg még ketten a modokok közül, és egy kicsit tényleg megijedtem. Azt hiszem, ezt észre is vették. Mert azzal 17
