Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Páskándi Géza: A stílusművész halála (avagy: a velős búcsúlevél) (elbeszélés)

Mit kellett volna tudnia névtelen és ismeretlen Tógyer barátunknak, akit ma méltán gyászolunk, s akiről soha nem feledkezhetünk meg, amíg a stilisztika mint tudomány él e kerek földön.

Először is bizonyos tudás birtokában kellett volna lennie e zseniális amatőrnek, e monumentális, bár szomorúan szétszórt s rendezetlen tudásnyalábnak ahhoz, hogy ma is éljen. Ez a tudás pedig roppant egyszerű, már-már elementárisnak mondható. Mi sokan már elejétől - tehát idejében! - felfigyeltünk az általa csak most felfedezni vélt stílushibára, és csupán azért nem hoztuk szóba, s ez második nagy tudatlansága - azért nem említettük meg tehát, mert tudtuk: e mammut-hiba kikerülhetetlen.

Joggal vetődik fel a kérdés: ugyan miért?

(Hisz akkor utólag el kellett volna bocsátani a világ összes stilisztika-tanárait, mert - nyilvánosan! - ezt senki se vette észre!)

Vegyük sorra az akadémikus tényeket...

Van a pleonazmusoknak egy olyan csoportja, amely valójában nem számíthat igazi hibának, mert nyomatékosító - szűkítő - jellegű. Példa: „olyan volt, mint az édes méz”. Az édes jelző itt szószaporításnak tűnhet, hiszen a méz ab ovo édes. Nono! Azért ez nem egészen így van. A méz meg is avasodhat, kérem, megkeseredhet a szánkban et cetera. A jelző tehát pótlólagosan arra utal: igazi, romlatlan állapotú mézről van szó. Vagyis épp úgy, mint a demokrácia esetében. Igazi demokráciáról. Ne feledjük: az ismétlés fokozó hatású: nagy- nagy szeretet, igen-igen jó volt stb. Itt, kérem szépen, a népi népuralom kifejezésben úgy funkcionál a jelzőismétlés, ahogy a nagy-nagy típusú összetétel esetében. Egy még népibb demokráciát jelent. Tehát a jelző nem fölösleges, ergo: pleonazmusról nincs szó! Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a fent említett csoporton belül nincs egy másik vonulat is. Ez arról árulkodik, hogy a görög szó — a demokrácia — jelentését nem ismerő beszélő azért biggyeszti hozzá a népi jelzőt, mert fogalma sincs, hogy azt ismétli, amit már elmondott egyszer. Ez hát a helyzet. Sőt — van olyan eset is, amikor egyszerűen a demokrácia történelmi korszakait akarja megjelölni véle. Tehát - például - meg akarom különböztetni a polgári demokráciától, vagy az antiktól stb. Ahogy önöknek tetszik... mindenesetre, hogy tudományunk működőképes legyen, kötelességünk jóhiszeműen a fokozó változatot (nagy-nagy, legnépibb) elfogadni vagy a történelmi korszakjelzés (antik, polgári) esetét.

Sajnos, e zseniális műkedvelő stiliszta, a mi Tógyer barátunk erejéből arra már nem futotta, hogy áttekintse a fent vázlatosan sorolt móduszokat, s ezért ama tragikus napon átkozott és gyilkos fegyverhez nyúlt, hogy merényletet kövessen el önélete ellen.

így, múlhatatlan emléke előtt némileg tisztelegve is, lehajtott fővel azt kell mondanunk: Tógyer, Tógyer, ha tudtál volna, szárnyad nem szegi a nem-tudás, s nem repülsz halálba, ahová, sajnos, oly mohón eveztél.

Legyen hát ez egyben nekrológod is.

Ismeretlenül is hű barátod, nagyrabecsülőd,

(aki a szerkesztőséget ez úton külön is üdvözli)

Kákássy Csorna a stílustudományok és a logika doktora”

6