Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
lőjük kezében bibliával halad a lámpásával utat mutató Foglár nyomában, mintha valami sötét folyosón botorkálnának.) FOGLÁR: (hangja még a terem végéből) Szerintem kár a gőzért. TISZTELETES: Ezt mondta a tábornok is, testvérem. Alig tudtam meggyőzni, hogy e szerencsétlen bűnössel az Úrnak tervei is lehetnek. FOGLÁR: Mindegy annak már, holnap úgyis felkötjük. TISZTELETES: Múlandó porhüvelyének igen, de nem a lelkének. FOGLÁR: Nemcsak gyilkos, hanem pogány is. Miért ne érdemelné meg, hogy a lelke a pokolra jusson? TISZTELETES: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess! FOGLÁR: De hiszen Canby tábornokot ölte meg. Aki mindig is emberszámba vette ezeket, fene tudja, miért is... Miért lenne az ilyennek lelke? TISZTELETES: A legelveszettebb lélek is megvan valahol. Legnagyobb örömére az Úrnak, ha megtér hozzá. FOGLÁR: Nem hinném, hogy sokra megy vele. Nem nyúl az ételhez sem. És már a bíróság előtt is, mintha csak megkukult volna. (Amikor mindketten fellépnek a színpadra, újabb fénykör gyullad ki, és világítja meg a priccsén üres tekintettel semmibe meredő Kintpuas embrionális pózban kuporgó alakját: csíkos rabruhát visel, indián mivoltát fején átkötött szalag jelzi csak, akárcsak a darab többi indián szereplőjéét is - mert a tollaktól kéretik óvakodni, kivételt a darab egy szakaszában Kintpuas egy szál főnöki tolla képez csak, mégha maga a főnök mindvégig megmarad is csíkos rabruhájában.) FOGLÁR: (lámpását fölemelve) Láthatja, most is... De ha úgy gondolja... menjen talán közelebb hozzá. TISZTELETES: (pár lépéssel közelebb lépve pillanatokig némán nézi a foglyot, azután mintegy nekifohászkodva, ünnepélyes hanghordozással) Jack kapitány, testvérem, az Úr hozzád küldött... FOGLÁR: Valamikor így hívták, de... Szólítsa Kintpuasnak, hátha úgy inkább meghallja. (Fennhangon, mintha nagyothallóhoz szólna): Látogatód érkezett, Kintpuas! Kintpuas, hallod? TISZTELETES: (halkabban, mintegy tapogatózva) Kintpuas, testvérem... FOGLÁR: (nyersen) Nem hallod? Felelj, ha szólnak hozzád! TISZTELETES: Jobb talán, ha magunkra hagy most. Az ajtót ránk is zárhatja. FOGLÁR: Ahogy kívánja, tiszteletes úr. Ha végzett, dörömböljön. Vagy, ha netán bántani próbálná ez a... Mindenesetre a közelben leszek. (Visszahúzódik és kívül kerülve a fénykörön, eltűnik a sötétben; a továbbiakban a Tiszteletest és Kintpuast közös fénykörben látjuk.) TISZTELETES: (tétován megérintve a fogoly ruhaujját) Kintpuas, nyisd meg füledet az Úr szava előtt! KINTPUAS: (összerándul, pár pillanatig látogatójára mered, majd határozottan) Kintpuas nem kíván szólni véled. TISZTELETES: Kintpuas, testvérem, számodra is megadatott a kegyelem lehetősége. KINTPUAS: Kintpuas meghal holnap, és te hagyod őt békén. TISZTELETES: Kintpuas, ne mulaszd el az utolsó lehetőséget! KINTPUAS: (Meg sem várva a mondat végét, végigdől a priccsén és fal felé fordul - a Tiszteletes önkéntelenül is hátralép, majd szándékosan is eltávolodik tőle; eközben a fénykör őt követi, úgy, hogy a neki hátatfordító halálraítéltre most sötétség borul.) TISZTELETES: (térdre ereszkedik, s kezét összekulcsolva imába kezd - vigyázat, nehogy keresztet vessen!) Örökkévaló és igazságos Isten, alázatos szívvel könyörgök 8
