Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
ELSŐ RÉSZ A színpad, ma már hagyományosnak számító módon, díszletmentes, elrendezése sajátosan háromlépcsős: előtere lépcsőn a nézőtér felől is megközelíthető, lehetőleg úgy, hogy a lépcsőfokok a színpad egész szélességén végighúzódnak, azaz a színészek bárhol elölről is képesek színpadra lépni, de ha létezik zenekari árok, a „föld alól” is felbukkanhatnak, ha viszont sem az egyik, sem a másik lehetőség nem áll fenn, úgy a színpad bal- és jobb szélén egyaránt fontos a lépcső; baloldalt elöl, még a függönyön innen, dísztelen, merev támlájú karosszék, esetleg pulpituson is, puritánsága ellenére akár trónszéknek is hathat, de kényelmes „ejtőzést” kínáló fotelnak semmiképpen sem - Blessheart tiszteletes a darab során, olykor hosszabb időn át láthatatlanná válva, itt foglal helyet; jobb felől, szintén elöl, de már a függöny mögötti részen, az oldalfal mellett, durva fapad, valójában prices Kintpuas börtönének cellájában, a siralomházban utolsó éjszakáját töltő modok törzsfőnök itt lesz először láthatóvá; a szín középső része teljesen üres, és egyfajta játéktérként zavartalanul biztosítja a viszonylag népes szereplőgárda együttes jelenlétét és akadálytalan mozgását, míg az oldalfüggönyök elrendezése biztosítja, hogy a szereplők bármelyike bárhol ki- és beléphet. A színpad hátsó része megemelt, ide is egész szélességében lépcsők vezetnek, s itt akár néhány jellegtelen, inkább ládaszerű, semmint bútordarabnak tekinthető ülőalkalmatosság is elhelyezhető: ezeken és a lépcsőkön ülve, valamint a földre kuporodva található a csak időnként láthatóvá váló Indiántábor, a darab indián szereplői, Kintpuast és Vinemát kivéve, mindig innen lépnek előre, ellentétben az elölről, de jobbról és balról is színrelépő fehérekkel. A színpad egészére többnyire sötétség borul, s így a világítéstechnikára fontos feladat hárul, azaz a különböző, szűkebb-tágabb fénykörök a kívánalmak szerint világítják meg a színpad egyes részeit, illetve az éppen „esedékes” szereplőket - ez teszi lehetővé váratlan felbukkanásukat és eltűnésüket is, amikor épp nincs jelenésük, de ugyanígy az előadás egészének víziószerűsége is ennek az eredménye. Az előadás kezdetekor teljes a sötétség, a felhangzó vadnyugatinak is mondható country-dalok, daltöredékek szövegéből jó, ha megütheti fülünket néhány indián eredetű földrajzi név, ezért is felelnének meg olyan számok, mint az Ohio, a Mississippi vagy a Down in Massachusetts. A kigyúló fények a zene elhalkultával, majd megszűntével a még leeresztett függönyt világítják meg, a nyitójelenet vagy - ha úgy akarjuk az előjáték - így a függöny előtt játszódik. I. II. III. IV. I. INDIÁN: (férfi, fejét balról a függöny mögül kidugva riadt tekintettel úgy pillant szét a teremben, mintha üldözéstől, tettenéréstől tartana, majd hirtelen hallatott harsány kiáltással fut végig a függöny előtt) Alabama! Appalache! Appomatox! Arkansas! (jobbra úgy tűnik el, mintha menekülne). II. INDIÁN: (nő,jobbról balra haladva ugyanígy) Calumet! Connecticut! Chattaloo- ga! Cheektowaga! III. INDIÁN: (férfi, balról jobbra haladva) Cherokee! Chicago! Ezek a mi szavaink, ha nem tudnátok! IV. INDIÁN: (nő, jobbról balra) Chibogamian! Chichamuago! Chippeva! Ezek a folyóink, tavaink, hegyeink, völgyeink nevei! Akkor is, ha elfeledtétek! I. INDIÁN: (balról akkor jelenik meg, amikor a IV. Indián középen van még, mintegy elállva amannak útját) Dakota! Delaware! Ne higgyétek, hogy végleg eltűntünk! IV. INDIÁN: (az első mellett állva) Hiawatha, Idaho, Iowa! Ne gondoljátok, hogy lerázhattatok bennünket! 6
