Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Rózsa Endre: Légiúton hazafelé; Lángjával kiáltoz; Déli föld; Bujdosó madár; Kortalan kor (versek)

Magányosságom biztonsága - látszat. Mögötte eltört szerszámnyelek áznak, sistergő tüzek marka a múlt szenes zsarátját kuporgatja.

Amiben bíztam, ne hagyj abban hinnem. Tömör szőlő burjánzik rendjeimben, de csak karója látszik, s varjú gyökérzik rajta a fájásig.

Esik. Könyököm úgy forr a párkányra, mint sziklapartra gyertyacsonk, mely árva, s kis lángjával kiáltoz a felmorajló tenger távolához.

Déli föld

Gyújts világot! A Nap már fölkelt.

Itt ez a szál virág, világíts vele. Szebb a fény, ha lángba néz a láng, szembe a szem. A régi úton indulj el, ibolyás mezőn, hol gyermek-arcodat hozza a vízfolyás, a szél a bíbic kocogókon kioldja füttyödet a káka közül, ahová negyvenöt éve rekedt, nem tévedsz el. Hol emlékektől surrogóbb a kalász, arra eredj; arra megint, mindig hazatalálsz.

így a mese. De milyen táj ez?

Lábikrán kap, kemény és örvénylő sűrűbe ránt;

kizsebel a kökény.

A feltépett tér mellkasából kiállónak a fák, erek, zsigerek; messziség vérzi be ágbogát, levél rézpókhálója csörren: eged, az ősz eget szűri le hulló fémszitáján.