Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Rózsa Endre: Légiúton hazafelé; Lángjával kiáltoz; Déli föld; Bujdosó madár; Kortalan kor (versek)
Üres szérű az est. Ez marad: szél-benőtte dombok, s az út, hogy nincs tovább. Adhat-e mézes holdkaréjt? Kérd fennhangon halott anyád! Bujdosó madár Sugárban lövellnek a tájban a vércsék, combjaid között még virradó ívfény ég. Harmatos kelőben, gyönge sarjon hálunk, búzamezőt kulcsolt folyóvíz a lábunk. Fecske-hűs tajtékot túrnak a mély egek, belső tekintetünk egén tűzvész remeg: íme a madarunk, akit ajnároznánk, s szemünkből szakadva, kiszáll két boldog szárny. Bezárt önmagunkból fúródik a fénybe - csöndesen sugárzik föl az égbolt méhe. A nagy verőfények porral elcsitulnak, gyümölcsverő szélben könnyek súlyosulnak. Madarunk, ha nem jössz, ne maradj sokáig, kevés az elég is, ha valóra válik, csobban a fák mélye egyre fehérebben, szétizzó évgyűrűk kápráznak a légben. Mint rügy alvó törzsben, mint tengerben áram, bujdosik madarunk szerte a világban, délre nyíló völgyben habzó kövekkel száll - égbolt sincsen másutt, csak ha bennünk felszáll. Kortalan kor Közelebb van a tegnapelőtt, mint a tegnap, és semmi sincsen távolabb, mint lesz holnap.
