Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Rózsa Endre: Légiúton hazafelé; Lángjával kiáltoz; Déli föld; Bujdosó madár; Kortalan kor (versek)
Rózsa Endre Légiúton hazafelé Hogyan válhatnék önmagam alanytalan szemléletévé, mielőtt épp ez „önmagam”- önmagát semmivé ne égné? A boldogulás csak a lété; minden tudás boldogtalan. Ám, ha elillan az alany, az állítmány áll-e eléggé? * Több-e a szárny a repülésnél, mert ha leszáll is, szárny marad? Csak addig tartja fönn a mélység, míg ő maga a madarat. * A szárny a repülésbe zárva csak működésként van jelen, de épp ezért ismer magára, mint nem-tárgy, mint az eleven tettnek a torló közegen áltálverő tapasztalása, mely létként „madarat” jelent, s lényegként a „repülés szárnya.” Lángjával kiáltoz Ablak tapad szemeim sugarába. Végigborzong s megfeszül, mint a hártya. Esők szárain egyre kopárabb buborékok futnak mennybe. Élhetetlenségem értelme kitágul: vízcsepp gyűrűzik szét, amint aláhull. A szél emlékeképpen villamoscsöngés foszlik szét a téren.
