Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Kelemen Zoltán: Indiánok a vastüdőben (Kovács András Ferenc: Lelkem kockán pörgetem)
Megjön a vers, meg, majd belebukik a lélek kilengő rácsos ajtaján, akárha forró istállóba hullna be összeziláltan." A személy kozmikus magányát és a kozmosz elszemélytelenedését köti össze a sérült-vérző rím, a vers, a költészet, amely úgy zihál, mint indián harcos a vastüdőben. Az Adventust és az Annuntiatiot az Animula köti össze. Az Úr eljövetele és az angyali üdvözlet között tehát a lélek, a leikecske, a költészetecske a kötszer, a géz, hiszen immár költészetté váltak a sorok, melyeket Hadrianus császár utolsó szavainak tulajdonítanak. Ugyanakkor az „arab-vágáns-ókeresztény” Kovács András Ferenc tudja, érzi és hitet tesz amellett, hogy immár a költészet szorul kötszerre és vérátömlesztésre, pontosabban arra figyelmeztet egyfajta szinkronitásban felfogott válságfilozófia hirdetőjeként, hogy a költészetnek éppen legalapvetőbb tulajdonsága ez a rezervátumba szorultság. Csakhogy esetében a rácsok a személyeket választják el egymástól, és pici terükön olyan magányosan vacognak, mint József Attila szíve, amint a semmi ágán ül. A költészet mai eszünkkel belátható kezdetein mégsem olyan művek állottak, mint amilyen a Lelkem kockán pörgetem kötete. Az idézetekkel, tudós mottókkal, műveltségünket és intelligenciánkat számottevő próbára tévő utalásokkal és szerepjátékokkal telezsúfolt versek (mint amilyen például a Wiragh enec, az Al-Kairu- áni versek, a vágáns dallamok, a Hölderlin, a Mozart, a Balassi, a Keats, a Goethe, a József Attila, a Catullus, az Angelus Silesius fel- és átdolgozások, parafrázisok, témavariációk, no, meg a számtalan egykor létezett vagy fiktív alteregó-szerzőtárs felvonultatása) mellett gyermeteg gügyögésnek tűnhetnek példáid az Ugariti eposzok, a Kalevala és mindazok a költők (remélem, hogy nem) Assisi Szent Ferenc-oel bezárólag, akik természetes egyszerűséggel és univerzális világossággal írták le azt a külső-belső világot, melyből - valószínűleg már akkor is — folyamatosan vonódott el a lét. Félreértések elkerülése végett: nem áll szándékomban egyik művészi magatartás mellett sem letenni a garast a másik rovására, pusztán azt szeretném kideríteni Kovács András Ferenc Lelkem kockán pörgetem című verseskötete kapcsán, hogy miért éppen ebbe az irányba változott a vers a huszadik század végére. A kérdés megfogalmazása nem pontos. Nem Vergilius Aeneise volt az első reflexív, újra átdolgozott mű, melyben utalásrendszerek bonyolult szövedéke tanulmányozható, és nem olyan régen még Weöres Sándor is le tudott írni ilyen sorokat: ,jBóbita Bóbita táncol, körben az angyalok ülnék, béka-hadcik fuvoláznak, sáska-hadak hegedülnek.” A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Kovács András Ferenc kötetében is találhatunk ilyen, egyszerűségével, megjelenítő erejével tüntető verset: „Gyorsan ellobbant a nyár, jöjj a szőlőhegyre már... Jöjj a szőlőhegyre már: gyorsan ellobbant a nyár. ” 93
