Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Fried István: A „Nem lehet” és az , Ahogy lehet” után… (Széljegyzetek Cs. Gyímesi Éva új kötetéhez)
folytatott baráti levelezésvita is a „sajátosság [lehetséges?] méltóságáéról. Cs. Gyí- mesi Éva a saját maga szerzetté köteteimet értelmezi a könyv több mint 360 lapján, jóllehet a Honvágy a hazában csupán az egyik ciklus, majd a cikluson belül az egyik, több részből álló, „zord idő”-ben, 1986. novemberében alkotott írás névadója; a 139. és 147. lapok közé került kis sorozat-esszé az „otthon-szülőfóld-haza” fogalmi megközelítésével, a „beszűkült keretek között” vállalt „értelmiségi szolgálat”-tal és a „peremiét értelmé”-vel foglalkozik, hogy a kolozsvári külmagyar utcai istentisztelet úrvacsoraosztása élményéből fakadó zsoltárral zengjen ki, Németh Lászlóra, József Attilára hivatkozván az indító írásban, megidézve román és magyar személyiségek (költők, közvetítők, politikusok) egymásnak az utókor tudatában felelő párjait, hogy volt diákok panaszt-helyzetet közlő levelei józanítsanak ki a megegyezés-közeledés képzelgéséből, ám minderre a hit szava feleljen, a kilencvenedik zsoltár, Szenczi Molnár Albert szolgálatköltészete, reménypoézise: a hit megtartó ereje sugárzik ki a ciklus többi darabjára, amely éppen nem a messianisztikus kisebbségtudatot hirdeti, hanem az önismeretre törekvést és az akár kanti értelemben vett kritikai magatartást véli követhetőnek-követendőnek. Mielőtt a „széljegyzeteként műfaj(?)-megjelöléssel ellátott töredéksorozatom címét értelmezném (az allúzió nemcsak két, igen jelentős erdélyi író-költő-gondolko- dó, Makkai Sándor és Reményik Sándor esszé-költemény üzenetváltására vonatkoztatható, hanem Cs. Gyímesi Éva Gyöngy és homok című értekezése gondolatmenetének egy fontos részletére is!), néhány példával szeretném illusztrálni, hogy a hol küldetéses elszántsággal, hol hősies lemondással, hol hagyományőrző makacssággal, hol indulatoktól fűtött helytállás-képzettel megvallott-hirdetett-sut- togott-beszédessé hallgatott (mikor hogyan engedték a ninivei hatalmak), peremlét- tudat, kisebbségi „géniusz”, sajátosság-méltóság nem kizárólag az erdélyi, romániai (vagy a csehszlovákiai) magyarság önvédelmi-önértelmező reflexe nyomán szólalt meg, formálódott ideológikummá vagy a költészettel/művészettel szemben tanúsított elvárássá, kollektív igénnyé, hanem másutt is — változtatva a változtatandót — megjelent, különféle hangsúlyelosztással artikulálódott, ám hasonló vagy rokon tartalmakat rejtett. Talán némi összhang mutatkozik mindazoknak a magukat (majdnem mindig joggal) fenyegetettnek érzett kultúráknak, közösségeknek, vallási, vagy nyelvi kisebbségeknek megszólalásaiban, irodalmi (ön)vallomásaiban, amelyek sokszorosan átérzik a centrum-periféria dichotómiáját, a peremiét tragikumát és az ezt a tragikumot mindenáron tagadni akaró küldetéses magatartás nemes hiábavalóságát. Legyen első példám a galiciai zsidó származású Monarchia-író, Joseph Roth A kapucinus kriptájából egy passzus. A lengyel Chojnicki grófot beszélteti ekképpen: „Das Wesen Österreichs ist nicht Zentrum, sondern Peripherie...” (Ausztria lényege - értsd: meghatározó lénye - nem a centrum, hanem a periféria), azaz a Habsburg Monarchia lényege nem Bécsben, hanem a koronatartományokban keresendő, nem az Alpokban, ahol zergék ugrálnak, encián és havasi gyopár nyílik, de senkinek fogalma sincs a kétfejű sasról, az osztrák (ausztriai) szubsztancia a koronatormányokból táplálkozik, töltekezik. A lengyel katonatiszt és a szlovén paraszti származású Trották önvígasztalása ez, a nemzetek feletti, tehát az egymás ellen feszülő nemzeti(ségi) indulatokat megbékítő-harmonizáló állam képzetének elkötelezettjeié, akik peremtudatukat egy, a képzelet birodalmába költözött univerzalitáseszmével kompenzálják. Huizingának, 1941-ben magyarul is megjelentetett művében, a Patriotizmus, nacionalizmus című könyvében a szerző sóhaja céloz a regionalitás értékképző mivoltára a nagyhatalmak centralizáló és ezáltal egyneműsítő, kultúrákat kioltó törekvéseivel szemben: „Vajon a kiskörű állami és kulturális egységek föloldódása a nagyobbakban a világ szempontjából áldáshozónak tekinthető-e?” S példák szaporítása helyett általános megfontolásra ajánlom 71
