Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - A. Gergely András: Korszakvisszaváltás? (Választások Bács-Kis- kunban és társadalmi környezetük)

műsoridőt. Ez ellen sem a pártoknak, sem a megcélzott lakosságnak nem volt kifogása. Legföljebb - mint a központi médiában — a helyi műsorszolgáltatásba is be-be- csúszott néhány indirekt hatású „alig politikai tartalmú” anyag közvetítése, interjúk, riportok, dokumentumfelvételek, ünnepségek felvétele, amelyek latens módon dolgoztak egyik vagy másik párt kezére. A helyi tévék és rádiók műsoridejébe persze a megrendelő igénye és pénze szerint a legtöbb helyen befértek a fizetett politikai hirdetések is, amiként a helyi sajtóba ugyancsak. A tévé- és rádiószerkesztőségek egy része nem vállalt nyílt kiállást egyetlen párt mellett, s az esetek többségében választási vitaműsorok formájában oldották meg a politikai reklám és a tájékoztatás közös feladatát (ezt persze ingyen). Ezeket a megoldásokat mind a pártok, mind a választási irodák jobbára megfelelőnek ítélték, s mindenki jól tudta azt is, hogy az országos médiában megjelenő fizetett politikai hirdetések egyúttal a helyi jelöltekért is szólnak.

Az írott sajtó mind a megyei szinten, mind a települési kiadványokban rendületlenül foglalkozott a választási hírekkel, de már kevesebbet az egyéni jelöltekkel. Inkább azt mondhatnánk, hogy az országos pártjelöltek (a Petőfi Népében legfőképp Kuncze Gábor, Fodor Gábor és Pető Iván, valamint Boross Péter) túl sokszor jelentek meg a lap hasábjain, választ adva a maguk föltette kérdésekre, tízparancsolat, egyszeregy és három kívánság formájában, vagy legalábbis az öndicséret hangnemében. A megyei sajtó minden helyi jelöltről tíz soros életrajzot közölt és fényképet is, valamint napra nap beszámolt a kampányeseményekről előzetesként és tudósítás formájában is. Úgy vélem, a fizetett reklámok (például a Fidesz és az SZDSZ esetében naponta féloldalas reklám, olykor egész oldalas is), igen kemény pénzügyi tételként jelentkeztek a pártok kiadási rovatában — a közhangulat olykor már ellenük fordulni látszott emiatt, bárha pozitív hatása korántsem látszott meg.

Meglepően kevés volt a helyi jelöltek vizuális önreprezentálása. A települések többségében látható volt pl. az MDF nemzeti trikolórjába utólag benyomatott helyi jelölt arcképe, kiütközően más minőségű fotó- illetve szöveganyaga. Hasonlóképp festett az MSZP, a kisgazdák és a MIEP plakátanyaga. Számos esetben a szerényebb kivitelű, főleg szöveges, helyben készült plakát mutatta, hogy a központi elosztású kampánypénzekből a vidékre alig csörgött, s amit előre elkészítetten kaptak, az is a pártvezető dicséretét zengte inkább. Eltért ettől a KDNP, a Fidesz, az SZDSZ, a Konzervatív Párt és az Agrárszövetség, amelyek a helyi jelöltek nevével is nyomtattak a vezérkariakéval egyező minőségű plakátot. Bács-Kiskunban úgy tűnt, alig akadt párt, amely az önkormányzati engedéllyel élve, maga ácsolt volna hirdetőtáblát a jelöltek portréinak. Emiatt a létezhető minden felületet kihasználtak, számos esetben méltatlan helyekre szögezvén a reklámanyagokat: emitt a „City-disco” felirat alá került politikusjelölt, amott a Konzumbank emeleti ablakába vagy a helyőrségi klub raktárablakára, a kereszténydemokrata Michelangelo-kézfej egy trafóházra, MIEP-embléma egy többszintes lakóháztömb kapujára stb.

Itt kellene szóba hozni a kampánypénzek ügyét. Nyilvánvalóan a legtitkoltabb kérdésekről van szó: ki honnan szerzett és mennyit...? Nos, ha valamit nem lehetett hitelt érdemlően megtudni, az éppen ez volt. Az egyetlen módszer a vetélytársak megkérdezése volt, akik boldog örömmel fogták rá a többiekre, hogy milliárdokat költenek politikai imázsuk megalkotására. Bármilyen összegről volt is szó, sosem derült ki konkrétan, hogy egy egész párt működéséhez szükséges összegről, az utolsó hetek tényleges befektetéseiről vagy a láthatóan elköltött összegek szerénytelen becsléséről van szó. (Az összeghatárok a jelöltenkénti kettőszázezertől a pártonkén- ti milliárdokig húzódnak.) A „másik pártról” szólván többen kiemelték, hogy annak helyi milliomos támogatói vannak, vagy épp a kormányköltségvetés részét képező elsikkasztott-elorzott milliókról dönthet szabadon. Józan becsléssel nem találkoz-