Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - A. Gergely András: Korszakvisszaváltás? (Választások Bács-Kis- kunban és társadalmi környezetük)
pányban kezdett hivatkozni áldozatos parlamenti munkájára. Ugyanez a „bevált- ság” mint szempont jelent meg a Munkáspártnál és a Kisgazdáknál is. Az Agrárszövetség láthatóan az agrármegyében „evidens” támogatottságában bízott, de azért mindenesetre itt indult Nagy Tamás, akit korábbról már ismertek, s az első fordulóban még nyerőnek látszott. A nagy pártok jelöltállításáról gyakori helyi vélemény volt, hogy „nem mérték föl előzetesen a terepet”, nem látták át, hányadán állnak a jelöltekkel és kiknek a szavazataira számíthatnak. Ez is tükrözi azt, hogy a felülről tervezett jelöltállítás nem okvetlenül találkozik a helyi politikai kultúrával, s ha egy helyi feltörekvőnek sikerül elhitetnie a fölérendelt párt-szinttel, hogy sikere lesz, akkor jobb híján az esetben is elfogadják, ha félreismeri a lehetőségeit, mert a pártnak elsősorban az az érdeke, hogy a terület fedve legyen, s bárhol bármilyen tenyérnyi felület is alkalmas lehet a térnyerésre. A helyi impressziókon túl, a vidék bejárása közben, az az általánosítható tapasztalat fogalmazható meg, hogy a pártok java része centrum-embereket favorizált, a pártideológiák is központiak voltak, a helyi szintre legföljebb csak ráhúzták a megfelelő árnyalatokat. Talán megfontolt stratégia volt ez, hiszen az előzetes várakozással ellentétben, (amely az első fordulóban elfogadta volna a pártokra szavazás túlsúlyát a személyekre szavazás fontosságával szemben, de a második menetben a képviselőjelöltek személyét vélte fontosabbá válni), a valóságban a második fordulóban is a pártok, s nem a jelöltek személye kapott szavazatot. Az 1990-es választáson a képviselőjelöltek minősítették a pártokat: a „hithű” régiek és a radikális reformer újak más és más párt nevében indultak; ma pedig épp fordítva, a pártokhoz tartozásnak van kihatása az egyének megítélésére, amennyiben az következetes hová- tartozást mutatott az elmúlt évekbenuA megyében több olyan képviselő is volt, aki (mint föntebb utaltam rá) a két választás között más pártot is megjárt már, és sodródásukat környezetük valamiféle „végromlásként” értékelte az illetők életében, de ezzel nem a pártot minősítik, hanem a sodródó, helyét nem lelő egyént. A helyi szint és a fölöttes szint kapcsolata mindennek ellenére sem totálisan hierarchikus. Több párt, így a Fidesz, az SZDSZ, az Agrárszövetség, az MSZP, s bizonyos mértékig a Független Kisgazdák helyi aktorai is számos esetben a megyei központ függésében működtek, nem okvetlenül az országos központnak alárendeltek. Viszont a kis pártok, vagy azok, amelyek a helyi szinten alig-alig találtak egy győzelemképesnek hihető jelöltet, inkább a statisztikus jelenlétre, mintsem a centralizált függéshierarchiára ügyeltek, magyarán nem totalizálták az alárendelt szintek fölötti döntésjogot; viszont számos esetben ennek ellenére is ajelöltek számára a pártközpont volt az irányadó. Ilyen volt Bács-Kiskunban a Zöld Párt, a vállalkozóké, a szocdemeké, a nemzeti demokratáké és a konzervatívoké is. A pártok viselkedése és a helyismeret hiánya Bács-Kiskunban látványosan megmutatkozott a déli választókörzetekben, ahol alig volt jelölt, aki az etnikai vagy kisebbségi érdekképviselet témakörét fölhasználta volna, aki viszont megtette (így például Tabajdi, akinek idegensége Bácsalmáson vitathatatlan volt, de pártelmélet helyett inkább délvidéki programmal állt elő), az így „aratott” is. S hogyan jut he, aki nem nyert ? A listát állító pártok közül sokan éltek át kudarcélményt. A Konzervatív Párt mindössze egyetlen jelöltet tudott állítani. A Nemzeti Demokrata Szövetség területi listáján kilenc ember szerepel, de egyéniként csak három jelöltje jutott el az első for61
